Hozzászólások

  • Fejérváry Gergely 3653 számú kérdése
  • 2004-12-31

Tisztelt Ügyvéd úr!
Eladott ingatlanunk után szerzett jövedelmemet édesanyám új társasházi lakására fordítottam. Adójóváíráshoz sürgősen szükségem volt lakhatási engedélyre, amit hosszas huzavona után sikerült megszerezni, sajnos nem jogerősen, mert a szomszédok hozzájárulását utólag akartam beszerezni. Így az utolsó utáni pillanatban derült ki számomra, hogy az egyik szomszéd nem járul hozzá a lakhatási engedély kiadásához, arra hivatkozva, hogy az építtető elvett a telkéből 7 négyzetmétert.
Kérdésem: vajon az építési osztály helyt fog adni a fellebezésének? Az építtető által (már ha...) elkövetett hiba az én felelősségem? Úgy tudom, az illető eddig semmilyen hivatalos panasszal, vagy feljelentéssel nem élt.

Tisztelt Gergely!
"Látatlanban" nem lehet válaszolni a fellebbezés jogosságát érintő kérdésre.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • E. Ádám 3651 számú kérdése
  • 2004-12-30

Tisztelt Ügyvéd Úr !
Egy új építésű lakóparkban vásároltam lakást. Ma levelet kaptam a beruházótól, hogy 2005.01.05-én birtokba adják a lakást, de használatba vételi engedély csak majd márciusban lesz. Valószínűleg a használatba vételi engedély iránti kérelmet már benyújtották az illetékes hatósághoz.
Az egyik kérdésem az, hogy a használatba vételi engedély nélkül joga van-e a beruházónak birtokba adni az ingatlant.
Emiatt az elhúzódás miatt nekem az albetétesítésig piaci kamatozású hitel törlesztést kell fizetnem. Ez havonta 60.000 Ft plussz kiadást jelent. És ha hónapokig húzódik az albetétesítés még a használatba vételi engedély kiadását követően nekem ez több százezer forint kárt okoz.
Van-e valamilyen törvényben előírt határidő a használatba vételi engedély kiadásához illetve a földhivatal által történő albetétesítésre vagy esetleg van-e lehetőségem arra, hogy valamilyen formában meggyorsítsam ezt az eljárást?
Illetve ha ilyen határidők léteznek, akkor az ezek be nem tartásából eredő kárt átháríthatom -e a beruházóra vagy az illetékes hatóságra?

Tisztelettel
E. Ádám

Tisztelt Ádám!
Az adásvteli szerződés ismeretében lehet választ adni a kérdésére, mivel az határozza meg - feltételezésem szerint - a flek jogait és kötelezettségeit. A kérdése alapján az eladó szerződésszerű teljesítése pillanatnyilag legalábbis megkérdőjelezhető...
tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Tamás 3638 számú kérdése
  • 2004-12-29

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A műszaki átadás-átvétel megkezdésének feltételét szeretném megkérdezni, mi elégíti ki ? A problémám a következő: szerződés szerint, az építkezés befejezése, műszaki átadás-átvétel időponthoz kötött. Ha ez sikertelen késedelmi kötbér fizetésére kötelezhető a kivitelező. Úgy tudom, hogy a használatbavételt gátló tényezők hiúsíthatják meg a műszaki átadás megkezdését, ami szerintem szubjektív. Pl: küszöb, ablaktakarók, festés javítás, hiányossága gátol, vagy sem? Le van-e valahol fektetve mi minősül használatbavételt gátló tényezőnek, s ha igen hol?
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel K. Tamás

Tisztelt Tamás!
Nem tudok ilyen felsorolásról, ez a felek megállapodásából vezethető le inkább. Ha tehát a teljesítés eléri a szerződészerű szintet, akkor nincs akdálya a használatbavételnek, ha nem, akkor viszont Ön jogosan tagadja meg az átvételt...
tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Gergely 3624 számú kérdése
  • 2004-12-28

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Telket szeretnék vásárolni. A hirdetésekben többféle meghatározása szerepel a telkeknek, amelyet nem tudok egyértelműen megfejteni. Például: belterület, külterület, L3, vagy éppen üdülőterület. Hogyan tudhatom meg, hogy mely telkekre lehet például családi házat építeni?

Üdvözlettel
Gergely

Tisztelt Gergely!
Külterületre és üdülőtelekre nem, belterületre természetesen igen, az L3 pedig a belterületi telkek egy további kategorizálása, amely a lehetséges felépítmények paramétereit is behatárolja, de ehhez már az önkormányzat építési szabályait is ismerni kellene. Megjegyzés: Csak a a belterületi teleknél valósulhat meg az, hogy illetékmntesen szerzi meg az ingatlant, a többieknél nem.
Amennyiben további kérdései merülnek fel, vagy az Irodánk a lebonyolításban lehet a segítségére, úgy kérem, hogy keressen...
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Nagyné 3574 számú kérdése
  • 2004-12-17

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Harmadszorra próbálok választ kapni, remélem ezúton sikerül önöket elérnem. Problémánk a következő:2003-ban vásároltunk városközpontban egy telket az önkormányzattól, még abban az évben elkészítettük a tervrajzot és megkaptuk rá az építési engedélyt. Az épület felépült, novemberben szerettük volna használatba venni. Az építési hatóság csak azzal a feltétellel adja meg a lakhatásit, ha parkolóhellyel rendelkezünk:vagy tervet készítünk és saját telken kialakítjuk, vagy megváltjuk közterületen 250.000,- ft-os áron, amit nagyon magas árnak tartuk vidéki viszonylatban. Településünk 7000 lakosságú. Saját telkünkön már így utólag nem tudunk parkolóhelyet kialakítani, terület hiányában. 97-ben kiadott parkolóhely rendelet a mi településünkön ez év szeptemberében lett bevezetve és úgy szól , hogy a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik. Ha ezt a törvényt korábban tudatták volna akkor úgy alakítjuk építkezésünket hogy parkolóhely is legyen. Mennyire jogszerű ez a rendelkezés? mit lehet tenni? Köszönöm válaszát!

Tisztelt Nagyné!
A válasz már a korábbi kérdéseknél is szerepelt, csak valószínűleg lekerült a főoldalról és az archívumban kellett volna keresni...
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Ide pedig beollózva a régi válasz:
Tisztelt Kérdező! Egyáltalán nem tűnik jogszerűnek a visszamenő hatállyal történő rendeletalkotás miatt. Másrészt pedig a kibocsátott építési engedély szerint történő építkezés befejezését követően az önkormányzatnak meg kell adnia a használatbvételi engedélyt. Tisztelettel dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Kovács Márta 3540 számú kérdése
  • 2004-12-14

Tisztelt Ügyvéd úr!
1995-ben kaptam építési engedélyt, majd 1998-ban ugyanerre az épületre fennmaradási engedélyt kértem és kaptam. Mivel az épületet belülről nem fejeztem még be csak egy részét, tehát fürdőszoba nincs kialakítva ill. burkolás egy része, a használatbavételi engedélyt nem kapom meg. A kérdés arra vonatkozik, hogy kell-e hosszabítást kérni az építési engedély vonatkozásában.A hatóság szerint mivel az építési engedély 95-ben lett kiadva TALÁN nem kell, függetlenül a 98-as fennmaradási engedélytől. Válaszát megköszönve tisztelettel K. M.

Tisztelt Márta!
Véleményem szerint a régi építési engedély hatálya lejárt és a mostani építkezés újabb engedélyt igényel.
tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • irodamix 3520 számú kérdése
  • 2004-12-11

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Problémánk a következő: 2002-ben vásároltunk egy telket az önkormányzattól, még abban az évben elkészítettük a tervrajzot és megkaptuk rá az építési engedélyt.Az épület felépült, szeretnénk használatba venni. Az építési hatóség csak azzal a feltétellel adja meg a lakhatásit, ha parkolóhelyekkel rendelkezünk: vagy tervet készítünk és a saját telkünkön kialakítjuk vagy megváltjuk közterületen 250.000,- ft-os nagyon magas áron.Saját telkünkön már ígí utólag nem tudjuk kialakítani,terület hiányában. 97-ben kiadott parkolóhely rendelet a mi településünkön ez év szeptemberében lett bevezetve, és ugy hozták hogy a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozatni kell. Ha ezt a törvényt 2003-ban tudatják velünk akkor úgy alalkítjuk építkezésünket, hogy legyen parkolóhely is, azaz z épülettel együtt azt is terveztetjük. Mennyire jogszerű ez a rendelkezés? mit lehet tenni? Köszönjük előre is válaszát!

Tisztelt Kérdező!
Egyáltalán nem tűnik annak a visszamenő hatállyal történő rendeletalkotás miatt. Másrészt pedig a kibocsátott építési engedély szerint történő építkezés befejezését követően az önkormányzatnak meg kell adnia a használatbvételi engedélyt.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Juhejj 3359 számú kérdése
  • 2004-11-28

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Új építésű lakás vásárlására vonatkozó adásvételi-szerződésben a műszaki átadás-átvétel időpontjához kötik az utolsó vételárrész megfizetését, ugyanakkor a birtokbaadásra - használatbavételi engedély birtokában - az utolsó vételárrész megfizetését követően kerül sor. A gyakorlatban azonban a használatbavételi engedély kibocsátásának időpontja gyakran bizonytalan, így esetlegesen a teljes vételár kifizetését követően sem adható birtokba a lakás. Mit tanácsol a problémák kivédésére? Előre is köszönöm válaszát.

Tisztelt Juhejj!
A kifizetést javaslom a használatbavételi engedély és a műszaki átadás együttes megtörténtéhez kötni.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Sz. Éva 3303 számú kérdése
  • 2004-11-24

Tisztelt Ügyvéd úr!

Ez évben , nyár végén építkezésbe kezdtünk, természetesen hatályos építési engedély birtokában.
Mivel a régi ház, melyben eddig laktunk nagyon rossz állapotban volt, bontásra került (természetesen erre is van engedély). A telek végében már mikor mi az ingatlant megvásároltuk volt egy kis melléképület - ennek közel húsz éve! Ezt a melléképületet korszerüsítettük (tetőcsere, szigetelés, fűtés, folyóvíz bevezetése), hogy az építkezés ideje alatt három kiskorú gyerekünknek - köztük egy tíz hónaposnak - legyen fedél a feje felett, valamint, hogy ingóságainknak legalább egy része ne menjen tönkre. A melléképület alapterülete 2,5x4,5m.
Egyik rosszindulatú szomszéd feljelentése alapján az Önkormányzat elrendelte a melléképület bontását.
Kérdésem az, hogy nem lehet-e erre a melléképületre fennmaradási engedélyt kérni, hiszen több mint húsz éve megvan már. (Ugyanúgy mint az összes szomszéd melléképületei - persze a feljelentőt is beleértve)
Sajnos egyáltalán nem biztos, mondhatnám lehetetlen, hogy az építkezést befejezzük és beköltözzünk addig az időpontig, amit az Önkormányzat a bontás határidejeként megadott. Ebben az esetben pedig óriási és megismételhető birságokkal fenyegetőznek.

Segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel

Sz. Éva

Tisztelt Éva!
A fennmaradási engedélyt természetesen megkérhetik - a jelek szerint akár méltányossági alapon is - de annak engedélyezéséről nem tudok nyilatkozni.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Juhejj 3274 számú kérdése
  • 2004-11-23

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy XIII. kerületben augusztusban átadásra kerülő társasházban készülünk lakást venni, ahol azonban a telkek egyesítése még nem történt meg, azon a hrsz-on, ami alá egyesítik a telkeket, összesen mintegy 3Mrd Ft jelzálog van bejegyezve az OTP javára, míg a széljegyek tanúsítják, hogy a lakások eladása folyamatos.Hogy szavatolnak így a lakás tehermentességéért? Lehet, hogy az albetétesítés idejére a lakás amit megveszek, tehermentes lesz, annak ellenére, hogy ekkora teher van a telken?Az adásvételi szerződés mintában aggasztó az is, hogy nem agyértelmű, hogy az éppítető Rt. vagy a képviseletében eljáró meghatalmazottja (egy Kft) az eladó. Ez általánosan bevett? Segítségét előre köszönöm!

Tisztelt Juhejj!
Az Ön átal leírt ingatlan jogi helyzet és építési-értékesítési konstrukció bevett szokás manapság. A tehermentességhez az kell, hogy az építtető az építésre felvett hitelt visszafizesse - amelyet jellemzően az eladott lakások vételárából tud megtenni...
Amennyiben mégsem, úgy a szerződésben bitzosított szavatosság miatt az eladó köteles biztosítani a tehermentességet, amely persze ebben az esetben már problémás"" lehet...
Az lenne sezrencsés, ha Önök közvetlenül az eladó finanaszíorzó bankjának a számlájára fizetnének, és a teljes vételár kifizetését követően a bank kibocsátaná a terhek törléséről szóló nyilatkozatát, így az eladó esetleges "vissazélési kísérletei" eleve meghiúsulnak...ehhez természetesen ilyen tartalommal kell szerződniük.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Körmöczi Tünde 3257 számú kérdése
  • 2004-11-22

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy fiatal házaspár ismerőseimnek van a következő problémája. Röviden vázolom a helyzetet:
25-26 éves házaspár 2 éves gyerekkel a férj szüleinél lakik.
Emeletráépítést terveznek, amihez a szocpolt, a megelőlegező kölcsönt, és esetleg az áfa visszatérítést is meg tudnák igényelni.
Minden feltételnek megfelelnek, kivétel, hogy a szülői ház a szülőké, és így nincs meg a min.50%.
A szülők szívesen elajándékoznák az 50% a fiúk nevére, esetleg "jelképes összegű"! adás-vételben is benne lennének, csak minél kevesebb legyen a rájuk eső teher.
Utána néztem, hogy a 20MFt forgalmi értékű ház, 50%-nak 5% az illetéke ajándékozás esetén, a visszterhesnek 4MFt-ig 2% utána 6% az illetékke. Ez a vevőket terheli. Akik még tudják az első lakáshoz jutás 50%-os kedvezményét is érvényesíteni. Jól mondom?

Az eladók (a szülők), ha mondjuk az ajándékozásnál ingyen, vagy a jelképes visszterhesnél pl.1Ft-ért átadták a tulajdonjogukat, akkor nekik nincs SZJA kötelezettségük?

Az illeték alapját ki határozza meg, és azt hogy számolja ki?

Röviden ezek a kérdéseim.
Köszönöm a segítséget!
Tisztelettel:
Körmöczi Tünde


Tisztelt Tünde!
Az illeték meghatározása végső soron az illetékhivatal hatásköre, és ez alapján az illetéket is befolyásolja, így az ingyenes vagy 1 Ft ellenében történő szerzés nem feltétlenül vezet eredményre ill. költségmegtakarításra.
Talán egy társasház alapításon lehetne elgondolkodni, amely ráépítés útján jönne létre...
Megj.: az ötven %-os illetékkedvezmény csak nyolcmilliót el nem érő lakás vásárlása esetén vehető igénybe, és egyébként is elég alacsony összegben van maximálva, 40,000 Ft-ban...
Tekintettel arra, hogy a tulajdoni jogokat érintő változás "készülődik", ezért indokoltnak tartanám egy jogi képviselő felkeresését...
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Mester Orsolya 3224 számú kérdése
  • 2004-11-19

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Új építésű lakást vásároltam,és a szerződésünkben az átadást a használatbavételi engedély meglétéhez kötötték. Most mégis át akarják adni a lakást saját felelősségre (a Tűzoltóság engedélyének hiányában). Törvényes ez? Érhet emiatt hátrány? Ön mit tanácsol?

Tisztelettel és köszönettel:
Mester Orsolya

Tisztelt Orsolya!
A hibás (hiányos) teljesítésre hivatkozva tagadja meg az átvételt, sok - további - kellemetlenségtől óvja meg magát.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • hangya 3209 számú kérdése
  • 2004-11-18

Tisztel Ügyvéd úr!

Kötbérrel kapcsolatos kérdésem lenne:
A szerződésünkben ki lett kötve egy maximált kötbér, amit ki is fizetett az építtető nekem, de mivel ez szerződés módosítással járt, így az új szerződés szerint szept 15-re át kellett volna adni a lakást. Ez nem történt meg. A kérdésem az, hogy mivel új szerződést nem kötöttünk, ezért a maximált kötbér érvényét veszítette-e és szept 15-től újra indul-e a normál, hivatalos kötbér ill. ez vonatkozik egészen a lakás átadásáig tehát....ki tudja meddig?
Tisztelettel
Hangya

Tisztelt Hangya!
Véleményem szerint nem jár új kötbérrel, de a ötbért meghaladó kárait jogosult érvényesíteni, amelyet peren kívül vagy bírósági eljárásban tehet meg.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Gergely 3194 számú kérdése
  • 2004-11-18

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A kötbér jellegét tekintve, rögzíthető az szerződésben, hogy mondjuk az csak 3 hónapig jár, és utána a kötbér számlálása befejezősik. Az átadás a lakásom esetében több mint egy éve csúszik, ellenben a szerzősésben, csak ez a 3 hónap van rögzítve. Ezzel szemben egy lakótársam azt állítja, hogy ő perelni fogja az építtetőt, mert ilyen szabály nincsen.
Üdvözlettel:
Gergely

Tisztelt Gergely!
A kötbér korlátozható - időben vagy időtartamban - de a kötbért meghaladó károk bírósági úton érvényesítehetőek.
tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal:


  • Egry Anna 3144 számú kérdése
  • 2004-11-15

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A tulajdonomban lévő belterületi ingatlanra vonatkozó építési engedély iránti kérelmünket f. év szeptember 9-én adtuk be.
Időközben értesültünk arról, hogy a területre új építési szabályzat kialakítása van folyamatban, mely szerint telkünkre utat terveznek.
Az engedély iránti kérelmünk beadásának időpontjában érvényes helyi építési szabályzat nem volt hatályban. A Közgyűlés változtatási tilalmat ugyancsak nem rendelt el a területre.
Az eljáró hatóság már rég túllépte az ÉTv. szabta 60 napos határidőt, azt további 30 nappal nem hosszabbította meg, ügyünkben anyagilag jogerős építési engedély nem született. (Vélelmezzük, azért nem születik ügyünkben határozat, hogy azzal "bevárják" az új szabályzat hatályba lépését. Van-e esélyünk?

Tisztelt Anna!
Javasolnám, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy ügyvéddel, aki a közigazgatási eljárás rejtelmein keresztül segít Önöknek abban, hogy építési engedélyt kapjanak, mivel a levél alapján ennek nincs akadálya, de ténynek tűnik, hogy az Önkorm. az időmúlásra "vár".
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal: