Hozzászólások

  • Adél 9450 számú kérdése
  • 2005-12-29

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2005 áprilisában vettem egy kicsi, földszinti, feljújított lakást. Kérdésemre, hogy nem nedvesedik ill. penészedik-e, az eladó megnyugtatott, hogy ez és a szomszéd kivételek a házban, mivel külön épületben állnak. Sajnos voltam olyan jóhiszemű és mivel sürgősen kellett költöznöm, elfogadtam a magyarázatot. A gondok az esős nyárral kezdődtek. Azokon a helyeken, ahol nem éri semmilyen levegő a falat, vastag penész képződik, a többi helyen pedig vizesedik, sőt, a fürdőszobában szó szerint szivárog a falból a víz.
Kérdésem az, hogy érdemes-e valamilyen jogi eljárást kezdeményeznem az eladó ellen ill. ha én valaha eladom a lakást, számíthatok-e perre hasolnó esetben?
Köszönettel: Adél

Tisztelt Adél!
Mindkét kérdésére IGEN a válaszom.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • Szondi Károly 9381 számú kérdése
  • 2005-12-22

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Kérdésem egy egy évvel ezelött átadott ingatlanra vonatkozik melynek birtokbaadáskor a teljes vételárat kifizettük, de az épület használatbavételi engedélyét a vállalkozó a mai napig nem biztosította.
Miután nem tudom az adóhatóság felé bemutatni a használatbavételi engedélyt, igy nem fizetik vissza a régi eladott lakás után
befizetett adót.
Másik kérdésem,hogy kihez fordulhatok jogorvoslásért, hogy kötelezzék a vállalkozót a jegyzőkönyvben rögzitett garanciális hibák kijavítására, mivel szóbeli ill. levélbeli megkeresésre sem hajlandó cselekedni.
Kérdésem, milyen lehetőségem
Várom válaszát
Köszönettel
Szondi Károly

Tisztelt Károly!
Az első esetben a vállalkozóhoz, majd a bírósághoz fordulhat, a másodikban viszont közvetlenül bírósági utat vehet igénybe a jótállásihz kapcsolódó jogainak érvényesítése érdekében.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • l.zsolt 9365 számú kérdése
  • 2005-12-20

Tisztelt Ügyvéd Úr !
2005.novemberébn költöztem családommal egy új építésű iker házba.A teljes vétel ár kilett fizetve.Használatba vételi engedélyem van viszont nem történt müszaki átadás átvétel.Bent lakásunk során már a tetőnk több helyen is beázott.Közben kiderült,hogy a nappaliban található dupla szárnyas erkélyajtót is ki kellene venni , mert szakszerütlenül lett beépítve.A z építkezésről építési naplót valószinű nem vezettek és még a felelős müsűszaki vezetőt sem találjuk.kérdése mit kell , hogy tartalmazzon egy átadás -átvételi jegyzőkönyv.

Tisztelt Zsolt!
Mindazokat a tényeket, amelyeket a felek az átadás kapcsán fontosnak tartanak, ill. amit a jogszabály erre az esetre előír, elsősorban a jótállási körből.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • Attila 9232 számú kérdése
  • 2005-12-12

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Új (még éppen át nem adott lakást vásárolok. A falak egy része köszönőviszonyban sincs a derékszöggel, és vannak egyéb "szépséghibák" is. Az önkormányzat megadja-e így a használatbavételi engedélyt az építtetőnek, azaz el kell-e fogadnom a status quo-t?
Gyors válaszában bízva: Attila

Tisztelt Attila!
Lehetséges, hogy a használatbavételi engedélyt így is megkapják, az más kérdés, hogy az adásvételi szerződése, a műszaki melléklet és a lakások alapvető ismérveihez kapcsolódó teljesítési hiányosságok miatt ön kifogást támaszthat, és/vagy anyagi kompenzációra tarthat igényt...
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • Tibor 9202 számú kérdése
  • 2005-12-10

Tisztelt Címzett !
2004 augusztusában vettünk át egy új építésű ingatlant amelynek átadásakor a kivitelezőtől megkaptuk a garancianyilatkozatot is. A lakást most el szeretnénk adni és már le is foglalózták.
A szerződésben szerepel hogy a birtokbaadás után a vevő érvényesíti a garanciát a kivitelező felé. Azt kérdezném hogy a birtokbaadás előtt felmerült garanciális hibák esetén elegendő-e hogy a kivitelező felé jelzem a hibákat vagy van-e ezzel kapcsolatban további kötelezettségem ? A birtokbaadásnál mi kell hogy szerepeljen a jegyzőkönyvben és milyen dokumentumokat vagyok köteles átadni vagy bemutatni?

Tisztelt Tibor!
Elegendő a kivitelezőt tájékoztatni a tulajdonosváltásról és arról, hogy ezt követően más fogja a garanciális jogokat érvényesíteni... Azt javaslom, hogy a birtokbaadásnál mindent adjon át, amit Ön kapott - másolatot persze őrizzen meg magának.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • Bea 8919 számú kérdése
  • 2005-11-24

Tisztelt Ügyvéd úr!
2004. októberében új építésű társasházi ingatlant vásároltunk. 2005. augusztusában volt az egyéves garanciális bejárás, amelyen jegyzőkönyvbe foglaltuk az időközben jelentkezett hibákat és szóbeli ígéretet kaptunk a kijavításukra, de a munkák a mai napig nem kezdődtek meg.
Kérdéseim ezzel kapcsolatban a következők:
1. A jegyzőkönyv aláírása egyben azt is jelenti, hogy az építtető elismeri a felsorolt hibák jogosságát?
2. Amennyiben nem így van, a jegyzőkönyv aláírása után mennyi időn belül és milyen dokumentumon kell ezt megtennie?
3. Ha nem történt részükről semmilyen írásos visszajelzés, az a jogosság elismerésének minősül?
4. Olvastam 2005.09.03-án adott válaszában, hogy a garanciális munkálatok elvégzését azonnal meg kell kezdeni. Van erről konkrét jogszabály/törvény, amire lehet hivatkozni?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Bea

Tisztelt Bea!
1. Ez nyilván függ az ő nyilatkozatától, de ha nem észrevételezte az Önök problémáit, akkor igen...
2. lásd 1. válasz...bár külön nyilatkozatot is adhatna a hibákkal kapcsolatban...
3. maga a jkv. is alkalmas lehet erre.
4. Igen, az új lakások jótállásával kapcsolatos rendelet, amelyet kivonatolt formában a www.ingatlanjog.hu oldlaon is megtalálható.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • marcsi 8713 számú kérdése
  • 2005-11-15

Tisztelt Ügyvéd Úr!

2005. májusában vettünk egy ingatlant.Belülről felújjítottuk,lefestettük.2005. szeptemberében azt tapasztaltuk, hogy házunk külső és belső falfelületén salétrom jelent meg. A szomszédok elmondása szerint az akkori tulajdonosnál is látható volt, de a ház megtekintése előtt kőművesekkel leverette a külső vakolat salétromos részét és újravakoltatta és festette.
A megdöbbentő mégis az volt, hogy az átadás napján a ház belső helyiségeit is festve adta át, holott tudta, hogy festetni szeretnénk.
Felkértünk egy céget, hogy vizsgálja meg mit is lehetne a salétrom ellen tenni, de az árajánlatuk közel félmillió forintot tett ki.
Kérdésem az lenne, hogy az eltitkolt hibákért és az azokból származó anyagi károkért felelőségre vonható-e a volt tulajdonos?

Tisztelettel: Marcsi

Tisztelt Marcsi!
Igen, akár a szerződés érvénytelensége iránti pert is elképzelhetőnek tartom, de az Önök által felvetett ötlet is jó lehet...
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • S.N.K. 8652 számú kérdése
  • 2005-11-13

Tisztelt Ügyvédnő/úr!
Az alábbi kérdéssel fordulok Önökhöz segítségért.
Adott egy társasházi lakás, melyre 2005 árpilisában adásvételi szerződést kötöttek, és június közepén megtörtént a kulcsátadás. Több probléma is felmerült beköltözés után, de az új tulajdonosok továbbléptek felette. A ház kb 13 éve épült egy építőközösség által. A közös képviselővel -aki az építőközösség egyik tagja is volt, tehát lakó is-, az új lakók levélváltásokba bonyolódtak a tisztázatlan th-i helyzet miatt. A közös képviselő egy levélben leírja mindazt, amit az új tulajok addig már megtapasztaltak: melegvíz csöveinek rossz hőszigetelése, a közös kazán nagyon rossz hatékonysága és még lehetne sorolni. Az új tulajdonosok igyekeztek elég körültekintőek lenni, ezért érdeklődtek, de a házban (7 lakó) csak jót mondtak, az eladók szintúgy, mondván ők építették, itt minden a lehető legjobban van megcsinálva. Kérdés: Ennyi idő elteltével, lehet-e, érdemes-e az eladóval szemben kártérítési igénnyel fellépni, hiszen a lakótárs által leírtakkal az eladók is tisztában voltak, hiszen együtt építették a házat!
Válaszukat megköszönve,
S.N.K.

Tisztelt S.N.K!
Az elmondottak alapján akár a szerződés érvénytelensége iránti pernek is helye lenne, hiszan a vevőt nem tájékozatták, sőt tévedésbe ejtették a lakás jelentső paramétereivel kapcsolatban... Érdemes lenne ügyvédi segítséggel végignézni a történteket és meghatározni a legpraktikusabb megoldást.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • gerda 8539 számú kérdése
  • 2005-11-07

2005.májusában vásároltunk egy 2 szobás családi házat 14,5 millió ft-ért.Miután megvettük derült ki,hogy kb. 1 éve a tüzfal szétnyilt,és ugyan kijavították de,nem vagyok benne biztos,hogy megfelelően,a tetőre amikor a házat néztük nem lehetett felmenni,és sajnos akkor nem is nagyon firtattam,hogy miért,aztán az is kiderült,hogy nincs lefóliázva a cserép alatt és a tartólécek sem stabilak.Az lenne a kérdésem,hogy a felmerülő javítási költségek miatt beperelhetem-e a volt tulajdonost,hisz elhallgatta,hogy milyen gondok voltak a házzal,vagy ez már minket terhel,ráfizetve házvételi járatlanságunkra,naivitásunkra.

Kedves Gerda! Kellene látnom az adásvételi szerződést, hogy nem tartalmaz-e olyan pontot, amely kizárta az Ön követelésének jogszerűségét, de egyébként az Ön részére kellék- és jogszavatossági kötelezettség terhe mellett adták el az ingatlant, amelyből kifolyólag eladó felel a nem szerződésszerű teljesítésért. Ezért az eladó hibás teljesítése miatt a Polgári Törvénykönyv 305.§-ra hivatkozva követelheti a felmerült/felmerülő javítási költségek megtérítését.
Tisztelettel
dr.Kocsis Rita ügyvéd
http://www.forcekft.hu

Közösségi oldal:


  • Tóth Ákos 8383 számú kérdése
  • 2005-10-28

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Új építésű társasházi lakást vásároltam. Október 04-én volt lakás műszaki átadása. Az átadáson észleltük hogy a beépített műanyag ablaktok sérül kb. 30cm hosszú mély karcolás található rajta. Ez jegyzőkönyvezésre került és kértük a hiba kijavítását. A 30 napos határidő lejárta előtt levélben megkeresett az építettő azzal, hogy nem szándékozik kicserélni az ablakot mivel az a funkcióját betölti és csak esztétikai hiba van vele. A hibáért 15.000 Ft. kártérítést itéltek meg. Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor ha nem fogadom el a kártérítést akkor ki kell-e cserélnie az ablakot, illetve ha nem cseréli ki milyen jogi lépéseket tehetek.
Tisztelettel

Tisztelt Ákos!
A jogosnak tűnő igényét bírósági úton is kikényszerítheti.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • Ibike 8354 számú kérdése
  • 2005-10-27

Két évvel ezelőtt vásároltam egy használt lakást, melyet szépen kifestettem. Egy évvel ezelőtt beázott a felső lakó(k)-tól a fürdőszoba mennyezete. A vízszerelők azt tanácsolták a felettem lakónak, hogy a kád széle és az oldalfal közötti részt tömítse ki. mert az okozza a problémát. Ez év augusztusa óta ismét ázok, csak jóval nagyobb területen. A lakásfenntartó szövetkezet vízszerelője nem találja a hiba forrását, a fölöttem lévő tulajdonosok nem engedik neki, hogy szétbontsa a fürdöszobát. Mit tegyek, hogyan kényszerítsem ki a hibajavítást a lakásszövetkezetnél, illetve a fölöttem lakó tulajdonosoktól.

Tisztelt Ibike!Az igényeit (kijavítás, kártérítés) bírósági úton érvényesítheti.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • orsolya 8352 számú kérdése
  • 2005-10-27

Tisztelt Ingatlanjog.hu!
2000-ben az élettársam építtetett egy fa gerenda házat, melyről a beköltözés után kiderült, hogy nem megfelelő (szétszáradtak a gerendák, hajópadló, lambéria, ajtótokok, stb), ferde volt a plafon, ezáltal a tetőtér padlója is, a falak nem derékszögűek,és a tetőtérbe vezető lépcsőt is újra kellet csináltatni, az esztétikai hibákról nem is szólva. Ezek kijavítását megkezdték, de mivel eladta az élettársam a bp-i lakását, hogy kifizethesse a házat, kénytelenek voltunk a kijavítás alatt is ott lakni (azóta is ott lakunk).
Végül is a lényeg az, hogy az élettársam beperelte az építtetőt, és nem fizette ki az utolsó részletet neki, mivel a kijavítási munkálatok is csak kijavításra szorultak, ezért a visszatartott pénzből megcsináltatta a javítani valók egy részét (ami a visszatartott pénzből kifért). 5 évig pereskedtünk, mialatt kiderült, hogy az építtető vállalkozónak nincs is házépítésre vállalkozása, sem pedig végzettsége, a fa anyag nincs megfelelően tűzvédelemmel és gombaelleni szerrel ellátva, mégis elvesztettük a pert, aminek az a következménye, hogy súlyos milliókat kell fizetnünk, amit természetesen nem tudunk kifizetni. 2 kiskorú gyermekkel élünk ebben a házban, aminek a haszonélvezője az élettársam anyukája.
A kérdéseim a következőek:
- Elárverezhetik-e a fejünk fölül a házat és ki kerülhetünk-e az utcára?
- Hogy lehetséges az, hogy olyan ember foglalkozzon házépítéssel, akinek szakképesítése sincs róla, és ezt a törvény figyelembe sem veszi.
Borzasztó anyagi gondokkal küszködünk, az élettársam vállalkozása is a tönk szélén áll, tehát még hitel kérelemre sincs semmi esélyünk.
Tanácsát előre is köszönöm

Tisztelt Orsolya!
1. Az árverezés nem kizárt, de a haszonélvezetet az nem érintheti.
2. Ez némiképp költőinek szánt kérdés, nm is tudok rá válaszolni, de azt hozzá kell tennem, hogy nem szükségszerű a megfelelő végzettség a házépítéshez, elegendő lehet, ha ilyen embereket vesz igénybe az építéshez.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • Edit 8309 számú kérdése
  • 2005-10-24

Tisztelt Ügyvéd Úr !

Az alábbi kérdésekben kérném a segítségét:

1998 májusában adtuk el házunkat, a vevők meddig támaszthatnak szavatossági igényt velünk szemben?
A ház az eladáskor 2 éves volt és nem volt befejezve hiányos volt a födém szigetelése a lábazatról hiányzott vízzáró vakolat, és a színezés is.
A ház lábazata körül a szigetelést szolgáló 50 cm -es járda is. Erre a vevő figyelmét fel is hívtuk, de a mai napig nem pótolta ezeket a hiányosságokat. A ház a vételtől számított 3.-ik évben penészesedni kezdett először a hiányos födém szigetelésnél Később már másutt is a koszorú környékén. A lábazati szigetelés hiányossága miatt felvizesednek a falak. Azt akarják hogy a jelenleg lassan 10 éves nyílászárókat is cseréljük ki. Időközben (2 éve ) , ráépítettek egy szintet a házra . Jelenleg perben állunk És Pécs legjobb ingatlanokkal foglalkozó ügyvédje képviseli őket. A mi ismerős ügyvédünk járatlan és tapasztalatlan ilyen téren ,de csak őt bírtuk megfizetni. AZT hiszem mindenféle megszerezhető tudással fel kell vértezni magam .Férjem tűzoltó ,én óvónő vagyok most a magunk ügyvédei kell hogy legyünk!

Kérem ÖNT próbáljon meg segítséget nyújtani számunkra nagyon tanulékony vagyok !
Válaszát előre is köszönöm!
EDIT

Tisztelt Edit!

A kérdésére már 2005.10.24. napján válaszoltam.

Tisztelettel:
dr.Schvertfőgel Zsuzsanna ügyvéd

Közösségi oldal:


  • anoním 8274 számú kérdése
  • 2005-10-22

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Az alábbiakkal kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni:
Két évvel ezelőtt vásároltuk új építésű társasházi lakásunkat, államilag támogatott hitelből. A beköltözés után kiderült, hogy egyéb kisebb-nagyobb hibák mellett nagyon nagy a lakások közötti áthallás. Garanciális panasszal fordultunk az építtetőhöz, akitől a lakást vettük. Az általa felkért szakértő megállapította, hogy valóban, az elvárhatónál jóval rosszabb a hangszigetelés. A lakás hasznos alapterülete kisebb, mint 50 m2. Megoldásként felmerült a hangszigetelés javítása olyan megoldással, ami a fal vastagításával - következésképp az alapterület csökkenésével, és néhol kényelmetlenül szűk terek keletkezésével - járna együtt. Egy másik megoldás falbontással járna.
A zajmérés ereményéről és a kijavítás lehetőségeiről azonban formális tájékoztatást egyelőre nem kaptunk.

Kérdéseim a következők:
1. Ön szerint elérhető-e ilyen esetben – mondjuk a szerződéstől való elállással - , hogy az eladó visszavásárolja az ingatlant? Indokolt-e a jelentős kényelmetlenséggel járó kijavításra, illetve az érdekmúlásra - tudniillik hogy a lakás olyan kicsi lenne, amekkorát már nem vettünk volna meg, ráadásul kényelmetlen elrendezéssel, méretekkel - hivatkozás? Van-e más hivatkozási alap, amivel a visszavásárlás elérhető?
2. Ha visszavásárolják tőlünk a lakást (elállás vagy más alapján), azzal elveszítjük-e az első lakásra járó állami hiteltámogatásra való jogosultságunkat?
3. Elérhetünk-e árleszállítást?
4. El kell-e fogadnunk a megoldást, amit esetleg javasolnak, ahoz, hogy a fentiekre hivatkozhassunk?
5. Úgy tudom, szavatossági ügyekre létezik úgynevezett békéltető fórum. Milyen kötelező ereje van az ilyen úton elért megállapodásnak az építtetőre? Milyen következménnyel járna ránk nézve, ha nem fogadjuk el az ott javasolt megoldást?

Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Anonim!
1. A szerződést is kellene ismerni, de nem kizárt az elállás...Indokolt az indokolás.
2. Nem, továbbra is első lakásszerzőnek fognak minősülni.
3. Igen, az árleszállítás még reálisabb elképzelés is.
4. Nem, elsősorban Önöket illeti a választás joga.
5. Nincs kötelező ereje a békéltetésnek, de ha ott megállapodásra jutnak, akkor azzal nagyban megalapozzák az esetleges peres esélyeiket - ha esetleg arra kényszerülnek, hogy bírósághoz forduljanak.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal:


  • Melitta 8176 számú kérdése
  • 2005-10-18

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Használt házvásárlás előtt állunk,illetve előszerződésben vagyunk az eladóval. A foglalót már megkapta.
A ház fűtését és melegvíz-ellátását egy kombicirko biztosítja.
Sajnos, ez nem működik megfelelően. A fűtés megy, de a melegvizet nem szolgáltatja.
Az eladó vállalta, hogy megcsináltatja - de sajnos, csak szóban , bár az ügyvédnő és az ingatlanközvetítő is hallotta.
Az előszerződésbe úgy került bele, hogy a fűtésrendszert működő állapotban adja át.
Most pedig nem akarja megcsináltatni, mert kb. 60 ezer forintba kerülne.
Kérdésem: ha hivatkozunk a szerződésre, akkor beleköthet-e abba,hogy a szöveg csak a fűtést említi, vagy kombicirko esetében evidens, hogy mindkét funkcióját jól teljesítse illetve, ha elállunk a szerződéstől a foglalót jogosan tarthatja magánál, vagy lenne esélyünk visszaperelni tőle?

Köszönöm mielőbbi válaszát: Melitta

Tisztelt Melitta!
a kérdést javaslom, hogy tegye fel a szerződést szerkesztő ügyvédnek, akinél jobban az senki sem ismeri, ezért Ő tudja a legkorrektebb válaszokat adni a szerződés értelmezésével kapcsolatban.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal: