Hozzászólások

  • Ágnes 16221 számú kérdése
  • 2006-12-18

Tisztelt ügyvéd úr!
-Áramszolgáltatási szerződésszegés esete-
Ágnes vagyok és tegnap kaptam ajánlott levélben egy értesitést az XY Áramszolgáltató Zrt-től,melyben tudatják velem,hogy az energiaellenőrök ezév szeptemberében a fogyasztási ingatlanomat ellenőrizték és szerintük szerződésszegést követtem el a 2001.évi CX.törvény 89.§(1) szerint és ez a helyszinen "Ténymegállapitó jegyzőkönyv"-ben rögzitésre került.A levél szerint kötbért kell fizetnem a 246/2005.IX.20 Kormányrendeletben kiadott végrehajtási utasitás alapján,az összeg majdnem 200 ezer Ft lenne.
Előzmény: A tulajdonomban levő falusi lakóingatlant 2006.márciusától november végéig albérletbe adtam ki egy házaspárnak,a jogilag mindenben megfelelő albérleti szerződést ügyvéd előtt kötöttük és pontosan megadtuk az áramvételezés aktuális óraállását is,az átadás előtt én,mint tulajdonos megnéztem a mérőórát és nem vettem észre semmi szokatlant,igaz,a szekrény nem volt lakattal bezárva és azóta sincs,mivel sohase volt semmi gond. Az albérlőkkel viszont gond volt,március óta rendszeresen késtek a közüzemi dijak csekkes befizetésével,de októberben az ügyvéd előtt elismerték és a postán befizették a 2-3 hónapos tartozásukat.Mivel a férfi elmondása szerint ő segélyt kapó munkanélküli és csak feleségének van állása,valamint ügyvéd előtt szóban igérte,hogy ezután nem lesz több késedelmes fizetés,nem éltem az albérleti szerződés felmondásával októberben.Két éve nem lakok ott,ezt tanúkkal is igazolhatom,lakhelyem jelenleg a megyeszékhelyen van szolgálati lakásban és az albérlőkkel soha nem laktam egy fedél alatt,havonta egyszer mentem ki odaadni a csekkeket és szemrevételezni az ingatlant.Jelenleg is az ingatlanomban laknak az albérlők,de már jogosulatlanul,mivel a 15 napos kiköltözés már lejárt pár napja.A "Ténymegállapitó jegyzőkönyvet" nem tudom,hogy ki irta alá és milyen jogcimen és egyáltalán mi volt benne,mert azt nem csatolták az értesitéshez,de holnap mindenképp megnézem az ügyfélszolgálatnál.Az albérlő egyébként a mai napig nem mondta nekem meg a szeptemberi(!)ellenőrzés tényét és a jegyzőkönyv őáltala való átvevését és meglétét,semmit sem tudtam az egészről a ma a lakcimemre nekem érkezett értesités kézhezvételét megelőzően.
SDzerintem egyértelműen és sumák módon elhallgatták előlem,hogy lopták az áramot a plomba megpiszkálásával.
Kérdés:
1)A kötbér összegét kinek kell megfizetnie?
Nekem,mint tulajnak vagy az ellenőrzés szeptemberi időpontjában március óta ott lakó albérlőknek?
2)Ha az albérlő házaspárnak kellene,akkor ezt hogyan hajthatom be majd rajtuk?
3)Az Áramszolgáltatóval még nem beszéltem,holnap tudok bemenni,a levél szerint a mai dátumtól számitott 10 munkanapon belül tehetem meg észrevételemet.
Köszönöm mihamarabbi válaszukat!
Tisztelettel Ágnes

Tisztelt Ágnes!
A kötbér összegét a szolgáltató attól követeli, akivel az áramszolgáltatási szerződést megkötötte.Amennyiben Ön a tartozást nem ismeri el, a szolgáltató perelni fogja, ebbe a perbe célszerű lenne bevonni az albérlőt. Ha Önt marasztalja a bíróság, a fizetési kötelezettségét továbbháríthatja az albérlőkre.
Ha nem tesz észrevételt az értesítésre, a szolgáltató elismertnek tekinti a tartozást.

Tisztelettel
dr.Szűcs Vince ügyvéd
8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 4/B.
+36 92 596979

szucsesd@t-email.hu

Közösségi oldal:


  • Judit 15964 számú kérdése
  • 2006-12-01

Ingatlanközvetítési szerződést kötöttem határozatlan időre. A szerződést írásban. 90 nap elmúltával bármelyik fél felbonthatja. Felmondtam a szerződést, hogy meggondoltam magam most nem akarom értékesíteni, még várok. A szerződés szerint, ha közvetítő által közvetített érdeklődő a szerződés megszűnését követő 6 hónapon belül megveszi az ingatlant, akkor a megbízás sikeresnek teljesítésnek tekintendő, tehát fizetni kell a közvetítői díjat.
Volt egy érdeklődő, aki a közvetítő hozott eljött megnézni a lakást, de nem vette meg. Később a szerződés felmondását követő 6 hónapnál később megint felkeresett, hogy érdekelné a lakás. Eladhatom-e? Követelhet-e a közvetítő jutalékot. A szerződés szerint úgy értem: nem, de meddig tart egy ilyen szerződés, szerződés ugyan 6 hónapot ad de mégis lehet-e azt, hogy olyan embernek akit a közvetítő hozott soha nem adhatom el az ingatlant mert perelhet a közvetítő, vagy elévül valamikor.

Tisztelt Judit!
Az elmondottak alapján a közvetítőnek nem jár megbízási díj, de érdemes figyelmesen olvasni és értelmezni a megbízási szerződést.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • János Imre 15785 számú kérdése
  • 2006-11-27

Tisztelt Dr.Nagy Zoltán!

Kell-e fizetnem az ingatlan irodának ha a kizárolagos szerződésem 1/2évkor lejárt és én nem hosszabítottam meg a szerződést az említett céggel.Az iroda perrel fenyeget ha nem fizetek ki részükre 100e-ft-ot munkadíjként.Indoklásuk alapja az elvégzett munka,elmondásuk szerínt,telefonos kapcsolatok,ház bemutatása a vevőknek,internetes hírdetés feladása a ház valós árának meghatározása,szórólapok kihelyezése.Ezt ők állítják. Én csak azt tudom hogy fél év alat nem sikerült a házat eladnijuk.Azt monták azért mert magas árat kértem az ingatlanért ezt a szerződés megkötésekor nem mondták.Az én kérésem 35millió forint volt a házért az ő becslésük 25millió alatti ár lett volna a valós.Hát ezért bontottam fel a szerződést.Az még az igazsághoz tartozik,hogy
3 hónap utánn jelezték az öszerintük reális árat.

Tisztelt Imre!
A szerződés ismerete nélkül csak tájékoztató jelleggel tudom azt mondani, hogy nem lehet fizetési kötelezettsége a közvetítő cég felé, mert - feltételezem - Ők csak eladás esetén fizetendő sikerdíjra jogosultak.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Valentyik Timi 14697 számú kérdése
  • 2006-10-28

Tisztelt Ugyved ur,

Koszonom valaszat (14592 Okt.27) de egy dolgot meg szeretnek tisztazni magaval. Szeretnem megtudni, hogy van e az ingatlan kozvetito irodanak joga kiadni a kuncsaftjuk telefon szamat a vevonek?
Idaig az edesanyam megcserelte a telefonszamat ahogy tanacsolta.

Tisztelettel,
Valentyik Timi

Tisztelt Timi!
Véleményem szerint erre nincs ilyen joga a közvetítőnek.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • János 14644 számú kérdése
  • 2006-10-25

Uzenet: Tisztelt Ügyvéd Úr! Ingatlanközvetítőn keresztül szerettük volna eladni ingatlanunkat. A közvetítő ugyan talált vevőt, de a tényleges adásvétel nem jött létre. Ennek ellenére az ingatlanközvetítő a jutalékát, már a vevő-jelölt által letett foglalóból levette. Számlát ezen összeg átvételéről az ingatlaniroda nem adott. Ami meg még furcsa, hogy az ingatlan adásvételi előszerződésben, majd az ezt követő szerződésekben, illetve a szerződés felbontó iratba bekerült egy olyan pont is, hogy amennyiben a vevő-jelölt banki hitel nem folyósítása miatt nem kapja meg a vételárat és emiatt az adásvétel meghiúsul, úgy mi, mint eladók kötelesek vagyunk a foglalóként kapott összeget visszaadni. Ami a dolog pikantériája, hogy a vevő a hitelkérelmének elutasítását semmilyen papirral nem igazolta, csak "bemondás" alapján lett ez az állítása és a tény az előbb említett szerződési pont létrejötténél. Kérdésem az, hogy az ingatlanirodától visszakövetelhető-e az általa lefölözött jutalék, valamint hogy a foglaló visszakövetelése jogos-e, ha írásos dokumentum nem volt bemutatva a vevő hitelkérelmének elutasításáról. Várom gyors válaszát! Üdvözlettel és köszönettel: Németh János

Tisztelt János!
A kérdés megválaszolásánál fontos lenne ismerni mind a közvetítésről szóló megbízási szerződsét, mind az adásvételi szerződést.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Helga 14430 számú kérdése
  • 2006-10-13

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Ingatlanközvetítéssel kapcsolatos problémával szeretnék Önhöz fordulni. Lakásom eladásához 2 ingatlanközvetítő szolgáltatását is igénybe vettem. Az egyikkel felmondtam a szerződést májusban, mert kevés ügyfelet hozott a lakás megtekintésére. A másikkal tovább folytatódott a kapcsolat és júniusban az egyik vevő ajánlatot tett a lakás megvételére, amelyet én el is fogadtam. Kiderült, hogy ez az eladó mindkét ingatlanközvetítővel járt már fent a lakásban. Az egyikkel április elején, a másikkal május végén. Az értékesítésnél azt az irodát értesítettem, akivel áprilisban járt, mert a másikkal már amúgy is felmondtam a szerződést.
Az az iroda, amelyikkel felmondtam a szerződést és nem értesítettem perrel fenyegetőzik. Elküldte a velük kapcsolatos papírokat, amely között a szerződés és az ingatlan bemutasáról dokumentum is szerepel (erről én aláírásom hiányzik). Erre válaszul én is elküldtem azokat a papírokat, amelyek alapján beazonosítható, hogy az ügyfelük máshol is regisztrált és a másik irodával előbb tekintette meg az ingatlant.
Az ingatlaniroda az eladott lakás címét használja levelezési címnek, ahonnan már 2 hónapja elköltöztem. Köteles vagyok-e ezeket a leveleket átvennem és több kilométert utaznom ezért?
Azután szeretnék érdeklődni, hogy jogi szempontból még milyen következmények várhatók?

Tisztelt Helga!
A per kimeneteléről nem tudok érdemi és korrekt választ adni, de hasonló esetre született már olyan LB-határozat, amely a tulajdonost két megbízási díj megfizetésére kötelezte. De nyilvánvalóan minden per más és más, így nem érdemes ebből messzemenő következményeket levonni.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Tamás 14229 számú kérdése
  • 2006-10-04

Tisztelt Ügyvéd Úr!

2005. szeptemberében kötöttem egy megbízási szerz?dést egy ingatlanirodával, akik sajnos a mai napig nem tudtak olyan ügyfelet hozni hozzám. Egy házról van szó, amit állítólag kívülr?l több ügyfélnek is megmutattak, de odáig egyikkel sem jutottak el, hogy valaki belülr?l is megnézze. Mivel az ingatlant több, mint 2 éve próbálom eladni, ezért - figyelve az ingatlanárak változását, valamint kikérve egy hivatalos értékbecslési szakvéleményt - a nekik megadott árat folyamatosan csökkentettem az elmúlt hónapok során, míg végül sikerült eladnom az ingatlant. Az ingatlaniroda viszont perrel fenyeget?zik, mivel ezt nekik nem jelentettem be (3 napon belül) és mivel az árat az ? értesítésük nélkül csökkentettem. Tény az, hogy az akkori szerz?désük és a mostani már nagyon sokat változott. Most a jelenlegi szerz?désükhöz képest utal pontokra, amelyeket a régi szerz?désen még nem is láttam. Úgy érzem egy dologban hibáztam: nem jelentettem be nekik az eladást. Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben valóban pereskedhetnek-e velem szemben, azok után, hogy egy érdemi vev?t sem hoztak az ingatlanhoz és elmúlasztották a "szakmai tanácsadást", miszerint a ház sem 2005-ben, sem 2006-ban nem ért annyit, amennyiért ?k az árulták?
Köszönöm válaszát, üdvözlettel!

Tisztelt Tamás!
A per megindítását nem lehet kizárni, de annak esélyeiről csak az ügy - különösen a szerződés - ismeretében tudnék véleményt mondani.

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Márti 14024 számú kérdése
  • 2006-09-21

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Ingatlanom értékesítésével három különböz? ingatlan irodát biztam meg, de egyiket sem kizárólagos értékesítéssel. Én saját magam is foglalkozom a hirdetéssel.
Mivel elég jó helyen van az ingatlan, nálam viszonylag sok az érdekl?d?.
Az els? ingatlaniroda, akivel a szerz?dést megkötöttem, 3 millióval magasabb irányáron hirdeti az ingatlant, mint a másik kett?. Amikor nekik felajánlottam, hogy csökkentsük az árat, azt tanácsolták felesleges, mert ha nem sürg?s az eladás, meg fog jönni az a vev?, aki kifizeti ezt a vételárat. Közben az eladás sürg?ssé vált, a másik két ingatlanközvetít?vel ennél alacsonyabb irányáron kötöttem meg a szerz?dést. Az els? ingatlanközvetít? 1 vev?jelöltet hozott összesen kb 2 hónap alatt, a második egyet sem a harmadikkal még teljesen friss a szerz?dés, ? abszolut reálisnak tartja az adott helyen a szerz?désben megadott irányárat.
Kérdésem a következ?: abban az esetben, ha végül az én hirdetésem alapján találom meg az igazi vev?t (amire van esélyem) felléphetnek-e valami közvetít?i díj igénnyel az ingatlanközvetít?k, mivel esetleg az általuk megkötött szerz?désekben meghatározott irányárak alatt valamivel alacsonyabb áron adom el a saját ingatlanomat. Kell-e valamit tennem, hogy esetleg a kés?bbi bonyodalmakat elkerüljem? (Teljesen felmondani nem igazán szeretném a szerz?déseket, mert esetleg ott érdekl?dik egy vev?.)
Várom válaszát! Üdvözlettel

Tisztelt Márti!
Erre csak a megbízásiszerz?dések ismeretében lehetne pontos választ adni, de nem zárható ki az irodák megalapozott igénye az eladás esetén.

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Szabó Melinda 13859 számú kérdése
  • 2006-09-12

Tisztelt Ügyvéd úr!

Kötöttem egy félkizárólagos szerz?dést egy irodával. Bizonyos körülmények miatt úgy döntöttem, hogy felmondom a szerz?dést. Err?l e-mailt küldtem az irodának, 1 hete. A szerz?dés szerint 30 napos a felmondási határid?. Az egyik kérdésem az lenne, hogy az e-mailben küldött felmondás jogilag elfogadható-e?
A nálam lév? példányon nincs feltüntetve az, hogy határozott id?tartamra szól a szerz?dés, vagyis az a rubrika üres maradt. Viszont teljesen véletlenül megtudtam, hogy a náluk lév? példányon 180 nap van feltüntetve! Ebben az esetben melyik szerz?dés érvényes?

Köszönettel:
Szabó Melinda

Tisztelt Melinda!
Milyen egy "félkizárólagos" szerz?dés? Formailag a felbontást írásban kell megtenni, ezért az e-mail mellett javaslom a postai út igénybevételét is, mivel ez az elfogadottabb közlési mód.
A két szerz?dés érvényessége kérdésében nem tudok nyilatkozni, hajlok arra, hogy az Ön példánya - ha a 180 nap csak kézzel és utólag került beírásra - míg az Öné dátum nélül lett aláírva... de mindenképpen szerencsétlen helyzet...

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Nóra 12292 számú kérdése
  • 2006-05-31

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy ingatlan eladásával kapcsolatban szeretném a következőt kérdezni:A lakás amelyet értékesítettünk egy ingatlan közvetítőbe is be volt adva.A vásárlónk a mi újsághírdetésünk alapján vásárolta meg a lakást.A hölgy volt férjének a közvetítős kiadta a mi címünket és most azt állítja,hogy ő hozta létre az üzletet és fizeteni akarja velünk a közvetítési díját.A hölgy a közvetítőben nem lett regisztrálva ,sehol sem szerepel az aláírása.
Jogos-e Ön szerint a közvetítő követelése,ugyanis bíróságra akarja adni az ügyet?
Válaszát megköszönöm
Tisztelettel: K.B.Nóra

Kedeves Nóra!
Bizonyítás kérdése,hogy a vevőjük hogy jutott a címhez. Tényleges eligazítást az ingatlanközvetitővel kötött szerződés tud adni. Rendszerint beleírnak olyan klauzulát az ingatlanközvetitők, hogy ha meghatározott időn belül eladásra kerül az ingatlan akkor is fizetni kell, hiába nem ő közvetitette ki. Kérem tanulmányozzák át a szerződést ebből a szempontból is. Tisztelettel
dr.Tóth László ügyvéd
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
+36 46 340233

tothl@tiszavas.hu

Közösségi oldal:


  • Tomi 12239 számú kérdése
  • 2006-05-29

Tisztelt Ügyvéd úr!

Az lenne a kérdésem, hogy a bánatpénzt, mely esetekben kötelező megfizetni az ingatlanközvetítőnek. A szerződésben ez áll:

"Amennyiben a megbízott által kiközvetített fél olyan ajánlatot tesz a megbízónak, mely a jelen szerződésben foglalt elvárásoknak megfelel, és ezt a megbízó alapos indok nélkül nem fogadja el, a megbízó köteles a vételár 1 %-ának megfelelő bánatpénzt fizetni a megbízottnak."

Az irodában megkérdeztem az ügyintézőt, de arra, a kérdésre, hogy mi számít alapos indoknak nem tudott egyértelmű választ adni.

Másik kérdésem, hogy az ilyen megbízási szerződéseket, hogyan lehet lemondani, van-e valamilyen esetleges pénzügyi vonzata, ha még nem került eladásra az ingatlan. Ha igen, hogyan(május 24-én kelt, nem kizárólagos szerződésről van szó)?

Üdvözlettel,
Tomi

Tisztelt Tomi!


Az alapos indok fennálltát a helyzet összes körülményeinek mérlegelésével lehet eldönteni. Nyilván olyan oknak kell lenni, aminek ismeretében az ember nem köti meg a szerződést. A körülményekben állhat be olyan változás, ami alapos indok lehet (halál, munkahely elvesztése, más településre költözés, stb.), vagy az ajánlatnak kell olyannak lenni, ami a szerződésben nem szabályozott feltételek közül nyomatékosan fontos, és annak nem felel meg. Ezeket írásban le kell írni, azt jelenti az alapos indokolás.

A megbízást írásban vissza lehet mondani, a pénzügyi következményéről magának a szerződésnek kell rendelkezni. Ha abban nincs benne, akkor felmondási idővel rendes felmondással megszüntethető a megbízás, különösen, ha nem kizárólagos volt.


Tisztelettel
dr.Tóth László ügyvéd
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
+36 46 340233

tothl@tiszavas.hu

Közösségi oldal:


  • Tünde 12198 számú kérdése
  • 2006-05-25

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A lakásom eladásával több ingatlanirodát is megbíztam 10 milliós vételárat jelöltünk meg. 2-3 ingatlanközvetítő rendszeresen hozta az ügyfeleket. Egy napon jött egy fiatal pár akik megnézték a lakást, de még alkura sem került sor. Pár hónap elteltével az árat mindegyik ingatlanközvetítőnél csökkentettük, mivel nem sikerült az ingatlant eladni. A fennt említett fiatal pár egy másik ingatlanközvetítőnkkel megjelent, s a lakást sikerült értékesíteni. Ez a második ingatlanközvetítő tudta, hogy már korábban járt nálunk másik ingatlanossal a pár, de mivel közben az árat csökkentettük és ezért vették meg a lakást az ő közreműködésével, ezért azt mondja, hogy a díj az utoljára kiközvetítőt illeti meg. (Egyébként a szerződésben erre kitétel nincs) Én még nem fizettem senkinek, Ö a PTK.-ra hivatkozik és arra, hogy az ügyvédjével egy pert ugyanilyen esetben most nyertek meg. Mit tegyek? Kinek kell fizetnem? Válaszát előre is köszönöm. Tünde

Tisztelt Tünde!
A szerződéseket kellene ismerni a korrekt válaszhoz, még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy mindkettőnek.
Tisztelettel

Közösségi oldal:


  • Hajnalka 11487 számú kérdése
  • 2006-04-11

črdeklödni szeretnék, hogy csak nekem nincs szerencsém, vagy megprobálnak becsapni...Svédországban élek az itteni ingatlanközvetitöknek kötelességük változtatni az internetes hirdetéseken ha v´ltozás van az ingatlanárában. Á ház amit kinéztem 1,1 M ft-ba kerül a hirdetés szerint, de amikor kérdeztem utána hirtelen felszaladt 2,1 M-ra azzal az indokkal, hogy három éve proibálják eladni és ezalatt az idö alatt emelkedett az értéke...
A kérdésem akövetkezö: az értékmeghatározás individuellt és a vásárló lakhelyétöl is függhet? Sajnos már több esetben elöfordult velem...
Köszönöm válaszát

Tisztelt Hajnalka!
Sajnos nem lepődök meg az eljáráson, - tisztelet a kivételnek - elég gyakori, hogy a külföldi ügyfelet megpróbálják "levenni"...
Tisztelettel

Közösségi oldal:


  • jozsef 11429 számú kérdése
  • 2006-04-06

tisztelt ügyvédnő,problémám az lenne, hogy egy ingatlanközvetitővel kötöttem szerződést ingatlan közvetitésére. a problémám az hogy a hirdetésekben rossz telefonszámot adott meg. nem ő általa úgy néz ki, hogy sikerül eladni az ingatlant. igényt tarthat-e a közvetitői díjra, mivel a szerződésben az szerepel, hogy az ingatlan eladásakor megilleti őt a közvetitői dij. előre is köszönöm

Tisztelt József!

Amennyiben a szerződés kimondja, hogy az ingatlanközvetítő akkor is jogosult a közvetítői díjra, ha az ingatlan eladása nem rajta keresztül történik, akkor meg kell fizetni neki a díjat. A kérdés felelősségteljes megválaszolásához azonban szükséges lenne ismernünk az ingatlanközvetítővel kötött szeződését.
Tisztelettel
dr.Schvertfőgel Zsuzsanna ügyvéd
7630 Pécs, Mohácsi út 16.
+36 72 224227
http://www.schvertfogel.com
office@schvertfogel.com

Közösségi oldal:


  • Dani 11254 számú kérdése
  • 2006-03-29

Tisztelt dr. Tóth László!

A közeljövőben szeretnénk eladni vidéki ingatlanunkat, ingatlanközvetítő bevonásával.
A kérdésem az lenne, h. megbízhatunk-e több irodát, és ha igen, mire kell ügyelni a szrződések megkötésénél.
Köszönettel: Dani

Tisztelt Dani !
Megbizhat több irodát is,ha az iroda ezt nem zárja ki. Velük meg kell beszélni,hogy mást is megbizott és azé az üzlet aki eladja. Ebből adódik az is ,hogy mire kell különösen ügyelni a szerződés megkötésénél,mert az iroda azst is kikötheti ,hogy ha a rendszerbe felvették, mindegy ki adja el az ingatlant,Öt bizonyöos időn belüli értékesítés esetén mindenképen megikketi a közvetitői díj.A többi szerződési feltételt is tárgyalják végig aláírás előtt az iroda képviselőjével.Tisztelettel
dr.Tóth László ügyvéd
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
+36 46 340233

tothl@tiszavas.hu

Közösségi oldal: