Hozzászólások

  • Szabolcs 45437 számú kérdése
  • 2013-12-30

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Az alábbi ügy megoldására kérném a segítségét, javaslatát.
Tavasszal vásároltam egy szőlő és gazdasági épületet, de a földhivatali bejegyzést a megbízott ügyvédi iroda a mai napig nem tudta teljesíteni.
Az eladó Ausztráliában élő magyar állampolgár aki mindenben együttműködő, de a magyar konzulátusra nem szeretne elmenni, hogy az un. Apostille záradékos meghatalmazás felől intézkedjen, mivel az utazási költség a ingatlan vételárával azonos mértékű lenne.
Ezt az ügyvédi iroda a Földhivatali bejegyzés elutasítása után közölte az eladóval. Jelenleg patt helyzet alakult ki, és megoldási javaslatként az eladó ellen, polgári peres eljárás megindítását ajánlotta.
Ez véleményem szerint hosszú időt venne igénybe, illetve nem tudom mi lehet a kimenetele.
Kérdéseim az alábbiak.
- Az eladó elállhat a meglévő szerződéstől? (A meghatalmazást nem fogadja el a FH., bár 10 évvel ezelőtt ugyan így vásárolta az eladó)
- Van valamilyen javaslata a FH. bejegyzést illetően.

Köszönettel
M. Szabolcs

Tisztelt Szabolcs!

1. Az elállás vonatkozásában a szerződés az irányadó, elvileg nem kizárható.

2. Igen. Nem a konzulátusra kellene mennie, "csak" egy ausztrál közjegyzőhöz, az apostille beszerzéséhez már nem kell szeméylesen mennie sehová, az postai úton - a konzulátuson keresztül - intézhető.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Lajos 45423 számú kérdése
  • 2013-12-23

Tiszteletem !

Van egy ingatlan Baranya megyében ( lakóház, kis telekkel ). Adott egy Magyar állampolgár és adott egy Német állampolgár.
A nagybácsi ( Magyar ) nevén az ingatlan, milyen feltételekkel tud ajándékozni ingatlant a Német rokonának ?
Vagyis megoldható az ajándékozás, vagy az adásvétel a megfelelöbb ?
Kinek, milyen dokumentumra van szüksége ?

Válaszukat elöre is köszönöm.

Köszönettel: Lajos

Tisztelt Lajos!

Az ajándékozás szabályai megegyeznek azzal, mintha egy magyar állampolgárnak ajándékozná a nagybácsi. Küldök Önnek egy e-mailt, ami tartalmazza mindazokat az információkat, amelyekre szükség van a szerződés megszerkesztéséhez, ill. a földhivatali eljárásra.
Megjegyzem, az ajándékozásnak magasabb lesz az illetéke, így érdemes lenne elgondolkodni az adásvételi jogcím alkalmazásának.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • István 45389 számú kérdése
  • 2013-12-08

Tisztelt Ügyvédek!

Adott egy külföldi tulajdonú, Magyarországon bejegyzett és működő kft, ingatlanhasznosítási, ingatlan bérbeadási tevékenységi körrel.
Megvásárolna üdülőépítési céllal egy külterületi, zártkert besorolású, rendezési terv szerint üdülőépítés céljára kijelölt, üdülőövezetben lévő telket.
A jelenleg hatályos földtörvény tiltja a külföldiek termőföld szerzését, a 2014-től hatálybalépő szintén.
Nem találunk megoldást.
Tényleg nincs, vagy csak nem értünk eléggé hozzá.
Köszönettel: István

Tisztelt István!
Amennyiben rendelkezésére áll a megvásárolandó ingatlan tulajdoni lapja, úgy kérem, hogy küldje meg nekem e-mailben, akkor fogok tudni segíteni.



Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Elvira 45227 számú kérdése
  • 2013-11-04

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Ököltünk egy lepukkant házikót, amin szeretnénk mihamarabb túladni, mert nem tartunk rá igényt. 3-an magyar országon lakunk, és a negyedik egy féltestvér németországban. Ő nem hajlandó egy lépést sem tenni közösen, de a rá eső
örökségre igényt tart. Eladhatjuk -e mi hárman az Ő aláírása nélkül az ingatlant, természetesen félretéve és eljuttatva az Ő részét?
Válaszát Tisztelettel megköszönöm!
Üdvözlettel: Elvira

Tisztelt Elvira!

Sajnos a szerződés létrejöttéhez mindegyikük közreműködése szükséges, azaz mindannyiuknak alá kell írni az adásvételi szerződést. Az talán segítséget jelenthet, ha a külföldön élő testvér ad egy meghatalmazást egy bizalmi emberének itthon, aki aláírja helyette a szerződést, a vételár pedig közvetlenül utalható az ő - akár kinti - bankszámlájára. Ezzel el tudja kerülni, hogy hazautazzon, de azt nem tudja megoldani, hogy csak a pénzért jelentkezik, mert nélküle az ingatlan nem adható el.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Károly 45197 számú kérdése
  • 2013-10-30

Tisztelt Ügyvéd úr !

Az lenne a kérdésem, hogy iNgatlan ( lakás) vásárlás esetén, ha külföldi (Európai uniós ) a vevő és nincs személyi száma, akkor is bejegyzi-e a földhivatal a tulajdonjogát, ill. ha nem, mi a teendő ?

Előre is köszönettel:

Szabó Károly

Tisztelt Károly!

Természetesen. Ez a külföldiek esetében nem bejegyzési feltétel!


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Sirj 45073 számú kérdése
  • 2013-10-03

Tisztelt Ingatlanjog.hu!

Van egy lengyelországban bejegyzett cég, aminek tulajdonában áll egy budapesti ingatlan. A lengyel cég tulajdonosa egy norvég cég. A cég nem folytat magyarországi tevékenységet, így adószámmal sem rendelkezik. Az ingatlant el szeretné adni a lengyel cég.
A kérdésem a következő:
Ha az ingatlant nyereséggel adja el, keletkezik-e Magyarországon adófizetési kötelezettsége. Ha igen, akkor hogyan kell ezt bejelentenie és adóznia. A várható nyereség 20 000 EUR körül van.

Köszönettel: Sirj

Tisztelt Sirj!

A kérdést az alábbi jogszabály rendezi:

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=9383

részletek:

"Ingatlan vagyonból származó jövedelem: 1. Az olyan jövedelem, amelyet az egyik Szerződő Államban illetőséggel bíró személy a másik Szerződő Államban fekvő ingatlan vagyonból élvez, ebben a másik Államban adóztatható."

"Kettős adóztatás elkerülése

1. Amennyiben az egyik Szerződő Államban illetőséggel bíró személy olyan jövedelmet élvez, vagy olyan vagyona van, amely az Egyezmény rendelkezései szerint a másik Szerződő Államban adóztatható, úgy az először említett Állam a 2. és 3. bekezdések rendelkezéseinek fenntartásával ezt a jövedelmet vagy vagyont mentesíti az adóztatás alól."

A technikai lebonyolításban viszont nem tudok segíteni, ezzel kapcsolatban javaslom felvenni a kapcsolatot a NAV-val.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Beatrix 45052 számú kérdése
  • 2013-09-30

Érdeklődni szeretnék, hogy angol állampolgárnak ingatlan vásárlásához szükséges- e tartózkodási és lakhatási engedély Magyarországon?

Tisztelt Beatrix !
Nem szükséges, a magyar állampolgárokhoz hasonló felételek szerint tud ingatlant vásárolni Magyaroszágon.
Amennyiben a lebonyolításban segíthetünk, úgy az alábbi módok valamelyikén keresheti irodánkat!



Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Laszlo 44887 számú kérdése
  • 2013-08-25

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Külföldiek magyarországi ingatlanszerzésével kapcsolatban szeretnék érdeklődni.

Mind nemet állampolgár szeretne befektetési céllal lakást vásárolni Budapesten (bérbeadás céljából).
1. Kérdésem, mind nemet alampolgar megkapom-e a "külföldiek ingatlanszerzéséhez szükséges engedélyt" es hol, kerem, kell ezt benyujtani(szemelyesen es a cimet kerem?
2. Mennyi időbe telik, és mikor kell igényelni (szerződéskötés előtt/után)?
3. Az ingatlanvásárlással járó illetéket akkor kell csak kifizetni, ha megkapom az engedélyt?
4. Kell-e nekem Magyarországon ingatlanadót fizetnem, és ha igen, mekkora mértékű ez?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.

Tisztelt Laszlo!

Válaszaim a kérdései sorszáma szerint:

1. Olyannyira, hogy nem is kell engedély a tulajdonszerzéséhez, hiszen EU-s állampolgárként erre már nincs szüksége.
2. Lásd 1. válasz.
3. Az illetéket a szerződés földhivatali benyújtását követően bármikor kiszabhatja a NAV - jellemzően Budapesten 2-3 hónap szokott lenni ez az időtartam.
4. Általános ingatlanadó nincs Magyarországon, de egyes települések/kerületek különböző szabályok szerint vetnek ki ilyet, változó mértékkel.

Amennyiben további kérdései merülnek fel vagy az Irodánk a lebonyolításban lehet a segítségére, kérem, hogy az alábbi módok valamelyikén keressen:


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Zsuzsa 44886 számú kérdése
  • 2013-08-25

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A testvérem évek óta külföldön él. Van egy budapesti ingatlana, amit sikerült most eladni. Az lenne a kérdésem, hogy milyen iratokat hozzon magával a szerződéshez. Ha nincs magyar adószáma, azt mivel helyettesítheti? A vételárat utaltathatja-e egy itthon élő családtag számlájára?

Köszönettel,

Zsuzsa

Tisztelt Zsuzsa!

Kérdés, hogy a testvére milyen állampolgár. Egyébként az alábbi iratokra lehet szükség: személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél, adókártya, lakcímkártya. A magyar adószám hiánya nem lesz akadály.
Az utolás az eladó által kért számlára mehet.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Judit 44802 számú kérdése
  • 2013-08-05

Tisztelt Ügyvéd Úr !

Sógornőm Magyarországon született, de német állampolgár, a XI. kerületben van egy kis lakása. Szeretné lányának ajándékozni, aki Németországban élő német állampolgár, de Magyarországon van anyakönyvi kivonata. Kérdésem az, milyen iratok szükségesek az intézéshez, kell-e tulajdonlap másolat Önöknek, adóazonosító, illetve, mivel szeptember elején csak pár napot lesznek itthon mindannyian, mennyi idő szükséges ehhez.? Ha az édesanya haszonélvező akar maradni, az jár-e plusz költséggel, vagy ügyintézéssel? Mindenki beszél magyarul, de odakinn van csak a leendő ajándékozottnak bejelentett lakcíme.

Köszönettel:

Judit

Tisztelt Judit!

A leírtak megvalósításának nincs akadálya, és köszönöm, hogy ezzel minket keresett meg. A lebonyolításhoz küldök Önnek egy adatkérő file-t és tájékoztató e-mailt közvetlenül, az abban foglalt adatokra lesz szükségünk, ill. az ott írt kérdésekre kell választ kapnunk. Tulajdoni lapot mi fogunk beszerezni, Önöktől csak az ingatlanra és a szereplőkre vonatkozó adatokat fogjuk kérni egyébként. A szeptemberi aláírás megoldható, tudunk alkalmazkodni a tervezett út időpontjához. A haszonélvezeti jog fenntartása nem fog plusz időt- vagy költséget jelenteni a lebonyolítás során.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • János 44786 számú kérdése
  • 2013-08-01

Tisztelt Cím! Külföldi állampolgárnak szeretném eladni a házamat. Milyen dokumentumokra, intézkedésekre van szükség, ha európai uniós, ill. ha orosz állampolgár a vásárló? Köszönettel, J.

Tisztelt János!

EU államolgár esetén semmilyen extra kritérium nincsen, ugynaolyan normál mdon zajlik a szerződéskötés, leszámítva azt, hogy nyilvánvalóan a szerződést érteni kell a vevőnek is, tehát vagy kétnyelvű szerződést szükséges kötni, vagy tolmácsot alkalmazni.

Nem EU külföldi állampolgár esetén a külföldi állampolgárnak kell intézkednie a megyei kormányhivatalnál, hogy egy engedélyezési eljárás keretében hozzájáruljanak a tulajdonszerzéshez.
Alapvetően ez is csak formaság kb. 30 napot vesz igénybe, a szerződést kell beadni hozzá, útlevelet másolni illetve kérelmet írni, indokolva a tulajdonszerzés célját.

Bővebben:
www.jamborestoth.hu
iroda@jamborestoth.hu

Közösségi oldal:


  • Monika 44442 számú kérdése
  • 2013-05-15

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Segítségét szeretném kérni, hogy egy egyiptomban élő és egyiptomi állampolgárságú személy itt Magyarországon hogyan vásárolhat ingatlant? Augusztusban lenne az esküvőnk odakinn, de az ingatlanvásárlást már előtte szeretné a párom elintézni. Milyen lehetőségek és feltételek vannak?
Köszönöm válaszát!

Tisztelt Kérdező!

Kérdésére az alábbi, általános jellegű tájékoztatást tudom nyújtani:

Nem Európai Uniós tagállamok állampolgárai számára Magyarországon engedélyköteles a lakóingatlan vásárlás. Az engedély megszerzésére irányuló kérelmet az ingatlan fekvése szerinti illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani.

A kérelemhez mindenképp csatolni kell a külföldi honosságát igazoló okiratot.

A megszerezni kívánt ingatlanra vonatkozó hiteles ingatlan-nyilvántartási adatokat a kormányhivatal szerzi be.

Tájékoztatom, hogy ingatlan tulajdonjogának külföldi természetes személy általi megszerzéséhez ingatlanonként 50.000,- Ft eljárási illeték kell fizetni, azonban azon külföldi személy esetében, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával, illetve hazánkban letelepedési engedéllyel rendelkezik és a magyar állampolgárság megszerzését kezdeményezte, 10.000,- Ft összegű illetéke megszerzésére köteles.
Amennyiben bármely egyéb kérdése felmerülne az üggyel kapcsolatosan, úgy - előzetesen történő időpont-egyeztetést követően – szívesen állunk személyesen is rendelkezésére.
Elérhetőségeinket megtalálja a www.racsaidr.hu weboldalon.
Végezetül arról is tájékoztatom, hogy az engedély megszerzésére irányuló eljárással kapcsolatos egyéb kérdések megválaszolására az illetékes megyei kormányhivatal munkatársai is jogosultsággal rendelkeznek.




Tisztelettel
dr.Rácsai Lajos ügyvéd
H-4025 Debrecen, Piac u. 1-3.
+36 52 432326
http://racsaidr.hu
racsai@racsaidr.hu

Közösségi oldal:


  • S. Péter 44295 számú kérdése
  • 2013-04-16

Tisztelt Ügyvéd Úr, Ügyvédnő,

Elöszőr is köszönöm ezt a lehetőséget hogy egyszerű polgárok mindennapi jogi kérdéseikkel bizalommal fordulhatnak Önökhöz.
Tisztelettel kérném tanácsukat a következő ingatlan adés/vétel körüli kérdésben:

A feleségem szülei román állampolgárok és szeretnénk kiköltöztetni őket magyarországra hogy családunkat egyesíteni tudjuk.
Le tudnák írni röviden hogy mi a folyamata egy számukra történő ház vásárlásának és hogy melyik változat lenne számunkra előnyösebb:
- ha az ők nevükre vásárolnánk az ingatlant
- ha a mi nevünkre vásárolnánk az ingatlant és majd átíratnánk, ajándékoznánk

Mi időközben találtunk egy ingatlant ami megnyerte a tetszésünket Pilisen viszont a vételárnak csak 70%üval rendelkezünk és szeretnénk egyezséget kötni a jelenlegi tulajdonossal annak érdekében hogy a maradék 30%-ot 4 hónap alatt fizessük meg. Ezt hogyan érdemes szerződésbe foglalni (el szeretnénk kerülni egy esetleges ingatlan hitel felvételét)?

Előre is köszönöm a segítségüket,

Tisztelettel,

S. Péter

Tisztelt S. Péter!

Román állampolgárok a magyar állampolgárokkal azonos feltétellel vásárolhatnak ingatlant Magyarországon. Vagyis az ingatlanvásárláshoz nem szükséges semmilyen engedély vagy egyéb feltétel igazolása. Így a vétel majd ajándékozás verziót nem javasolnánk.

A vételár részletekben történő kifizetésére lehetőség van, amennyiben abban az eladókkal meg tudnak állapodni. A 4 hónap ez esetben nem is kirívóan hosszú idő. A szerződéskötés ilyen esetekben tulajdonjog fenntartással történhet, a szerződés az aláírást követően bekerül a földhivatalba és a vevő széljegyre kerül a tulajdoni lapon. Ez addig – jogszabály alapján maximum 6 hónapig - marad így, amíg a vételár kifizetése és azzal együtt a tulajdonjog átruházása meg nem történik (ún. tulajdonjog függőben tartás.)

Amennyiben a fentiek tükrében sikerül az eladókkal megállapodniuk és a szerződéskötés mellett döntenek, úgy irodánk készséggel áll rendelkezésükre az adásvétel lebonyolításában.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • anadolu 44184 számú kérdése
  • 2013-03-22

Dr.Nagy Zoltán
A kérdésem az lenne, hogy külföldi állampolgárnak gyümölcsös/szőlős telek eladható-e mit enged ebben a jogszabály. Előre is köszönöm válaszát.

Tisztelt anadolu!

Semmit. Külföldi állampolgár termőföld - a gyümölcsös és a szőlő annak minősül - tulajdonjogát nem szerezheti meg.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Éva 44173 számú kérdése
  • 2013-03-20

Tisztelt Ügyvédi iroda!
Egy ismerősöm 2012 július 31.-én hagyatéki végzésben örökölt 1 Ha alatti termőföldet és zártkertet is 1/2 részben. Ő külföldön élő magyar és a másik tulajdonos Magyarországon élő magyar.
Kérdésem, hogy örökölhet-e külföldön élő magyar termőföldet és zártkertet?
Ha szeretné eladni a földet, akkor el tudja-e adni és akkor milyen lehetőségei vannak?

Tisztelt Éva!

A lényeg az állampolgárság, ha az magyar, akkor nincs tulajdonszerzési korlátozás. Az eladás szintén lehetséges, a lehetőségekre vonatkozó kérdése viszont nem világos számomra...


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: