Hozzászólások

  • Anna 47934 számú kérdése
  • 2016-08-27

Tisztel ügyvéd úr/asszony!

Kérdésem a küvetkező. Egy ingatlant készülök megvásárolni. A szerződést ügyvéd megkötötte másfél hete, a földhivatalnál a tulajdonszerzési igény azonnal bejegyzésre került széljegyzet formájában.
3 nappal később egy végrehajtási jog bejegyzése iránti kérelem jelent meg széljegyzetként az ingatlanon. Erről a tartozásról a tulajdonos korábban nem tájékoztatott bennünket. Volt ugyan 2 másik teher a házon, ezeknek a rendezését bele is foglaltuk a szerződésbe, hogy tehermentesen jussak hozzá az ingatlanhoz, erről a harmadik, igen nagy összegű teherről viszont nem volt tudomásunk.
A kérdésem a következő: mi a garancia arra, hogy ez az utólag felbukkant végrehajtási követelés nem száll át rám, mint új tulajdonosra (az adásvétel még folyamatban van, a ház tulajdonjoga még csak szélljegyzetként lett bejegyezve)? Jóhiszemű vevőként mi véd engem az esetleg felbukkanó további követelőkkel/végrehajtókkal szemben?
Meghíusulhat-e az adásvétel az utólag kiderült tartozások miatt, és ez esetben a helyzetet mennyiben bonyolítja az a tény, hogy a házon van egy nagy összegű jelzálog is (ez volt a két általam ismert teher közül a második), amelynek végtörlesztése a szerződés szerint a vételárból fog megtörténni, azaz az eladónak nem lenne pénze utólag bármilyen kártérítést fizetni nekem.

Válaszát előre is köszönöm, Anna

Tisztelt Anna!

Érdemes lenne ezeket a kérdéseket a szerződést készítő ügyvédnek feltenni, hiszen a szerződés jogi struktúráját és pontos szövegét Ő ismeri, ennél fogva első kézből várhat autentikus választ.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Kornélia 47912 számú kérdése
  • 2016-08-09

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Édesanyám és testvére nagymamám után örökölt 12 M értékű lakást 1/2 ahányadban. Eredetileg elkívánták adni, de felmerült, hogy nagybátyám felét kivásárolnánk. A lakáson van 6M jelzálog, ami viszont kizárólag nagybátyámat terheli, ezt el is ismerte tanúk előtt, erről mi nem tudtunk. Mit kellene tenni? Nagybátyámnak le kell mondania az örökségéről? Vagy a jelzálog átruházható anyukám vagy az én nevemre? A tulajdon elvileg kettőjük nevén van, ha én szeretném megvásárolni, mi a teendő? Kell-e vételi szerződést írni? Vagy elegendő ha a jelzálogot és a tulajdoni lapot átíratjuk a nevemre és írunk szerződést közjegyzővel?
Milyen anyagi vonzatai vannak?

Segítő válaszát előre is köszönöm!
Kornélia

Tisztelt Kornélia!

Az ingatlan tulajdoni lapjának ismeretében tudnék pontos választ adni a megoldásra. Alapvetően egy adásvételi szerződés - pl. ügyvéd által készítve és ellenjegyezve - lehet a megoldás - ezzel lehet elérni a tulajdonosváltozást - de a banki bejegyzés miatt - és persze az esetleges egyéb bejegyzések miatt - nem lehet teljeskörű választ adni.
Az örökségről történő megoldás már nem lehetséges, hiszen a nagybátyja a tulajdonjogot- öröklés címén- már megszerezte.
A banki hitel átvállalása elvileg lehetséges, de itt a bank hozzáállását kellene ismerni.

Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Enikő 47903 számú kérdése
  • 2016-07-27

Tisztelt Ügyvédi Iroda!

Megtekintettem egy ingatlant vételi szándékkal, mely tulajdoni lapja banki jelzálogjoggal, sok-sok végrehajtási joggal terhelt. A nekem bemutatott tulajdoni lapot újra lekérdeztem, melyen újabb terhek voltak bejegyezve. Az adásvételi szerződésben azon túl, hogy letéti számlát jelölök meg, melyről ezen terhek kiegyenlítődnek, milyen biztosítékot tudok még megnevezni, mely arról biztosít, hogy minden teherről be kell mutatnia friss fennálló tartozást és biztosítva vagyok, hogy újabb teher nem kerülhet bejegyzésre, egyéb rejtett tartozás nem derül ki. Szeretnék tisztán látni, hogy mennyi önerőt kell ehhez biztosítanom, illetve minden teher kiegyenlítődik zökkenőmentesen, hogy végül hitelt is igénybe tudjak venni. Továbbá, hogy elkerüljem, hogyha pl. a NAV tartozását átutaljuk, ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy valami miatt meghiúsul a hitelfelvétel és adásvétel és még azt a pénzt sem kapom vissza, amit már pl. e hivatal felé kiegyenlítettem. Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Enikő

Tisztelt Enikő!

Mivel az adásvétel lebonyolításához Önnek meg kell bíznia egy ügyvédet, így a biztosítékok kitalálása és megvalósítása nem az Ön feladata, hanem az ügyvéd kollégáé.

Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Katalin 47870 számú kérdése
  • 2016-07-06

Tisztelt Dr.Nagy és Társa Ügyvédi Iroda!
Tisztelt dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd!

El szeretnénk adni családi házunkat. Lenne egy komoly érdeklődő a házra, aki eleinte csak bérbe venné, majd maximum 1 éven belül meg is vásárolná az ingatlant.
A kérdésem az lenne, hogy milyen szerződést kell ilyenkor írni? Megoldható-e egy szerződéssel? Ha igen annak (gondolom)tartalmaznia kell az adásvétel, és a bérbeadás feltételeit?
Ami szintén fontos kérdés számomra, hogy ilyenkor ugyanúgy kell-e foglalót letenni, mint egy ’sima/normális’ adásvételkor (azaz, ha nem jön létre az adásvétel, és nem az eladó hibájából, akkor nem jár vissza az vevőnek)?
A megfizetett bérleti díj a vételár részét képezi-e ebben az esetben?
Végül azt szeretném megtudni, hogy, ha nem sikerül hitelt felvenni a vevőknek, akkor mi lesz a foglaló ’sorsa’?

Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

További szép napot, üdvözlettel:
Katalin

Tisztelt Katalin!
A választ az határozza meg, hogy pontosan mi a felek szándéka. Biztosra vehető az adásvétel (is), vagy csak egy szándékot jelöl a bérlő/vevő részéről?
Ezen alapkérdés után lehet korrekt választ adni a kérdéseire, ezen belül arra is, hogy egy avagy két szerződésről beszélünk...

Tekintve, hogy nem szokványos ügyletről van szó, így indokolt lehet egy jogi képviselőt is bevonni az ügyletbe, aki az Önök érdekeit képviseli a megállapodás tető alá hozása során.



Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • BERNADETT 47815 számú kérdése
  • 2016-06-01

Tisztelt Ugyved Ur!

Olyan tulajdonostol vasarolnek lakast, aki önkormanyzati lakasat önkormanyzattol vasarolta. Lehetseges e, illetve mire erdemes odafigyelni szerzödeskötes elott?

Tisztelt BERNADETT!

Igen, lehetséges, és egyetlen dologra kell figyelnie: kiválasztani a megfelelő szakértelemmel bíró ügyvédet, aki mind tanácsadással, mind a megfelelő okirat megszerkesztésével "átnavigálja" Önt a vásárlás folyamatán annak érdekében, hogy biztonságosan szerezzen tulajdonjogot a pénze ellenében.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Andrea 47747 számú kérdése
  • 2016-04-24

Tisztelt Ugyvedek!

Erdeklodnek, hogy ha el akarom adni az ingatlanunkat, hogyan tudok ugyvedet megbizni az eladassal. Milyen dokumentumokat kell elkesziteni es hogyan lehet biztositani a vetelarat es annak megerkezeset az eladotol.
Elore is koszonom a valaszukat,

Andrea

Tisztelt Andrea!

Az adásvételi szerződést a gyakorlat szerint a vevő által választott, megbízott és fizetett ügyvéd készíti, tehát nem Önnek kell megbízást adnia. Az viszont indokolt lehet, ha az elkészített szerződés értelmezésére, az Ön érdekeinek képviseletére külön jogi képviselőt bíz meg, de ezzel ráér akkor, amikor már van vevőjelöltje.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Erika 47719 számú kérdése
  • 2016-04-11

Szep napot!Kerdesem noveremmel egyutt eladjuk a szuleinktol orokolt lakast .A testverem Nemetorszegan elo magyar allampolgar a szerzodeshez kerik a szemely szamot /2-xxxxxx-xxxx/neki lyencs 30valahany eve .ma bent volt kikerni azt mondtak passzivaltakde az ugyved ragaszkodik hozza a vevo ugyvedje.mit lehet csinalni!?koszonom

Tisztelt Erika!

A személyi számra a magyar állampolgár eladó esetén valóban szükség van, az okmányiroda ki tudja adni, még ha az "passziválva" is van.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Ágnes 47683 számú kérdése
  • 2016-03-29

Kedves Ügyvédi Iroda!
Kft ügyvezetője vagyok, tulajdonostársam a férjem. A Kft tulajdonában van egy lakás, amit több mint 10 éve bérbeadásra vásároltunk. Szeretnénk valamilyen módon ezt a lakást kivenni a cég neve alól, de tovább használni, mivel közel a nyugdíjazás ideje, és a céget már kisebb mértékben vinnénk tovább. Lehetséges ezt valahogy, - természetesen leadózva - átíratni a tulajdonos magánszemélyek nevére?

Tisztelt Ágnes!

Megvalósítható a tervük, a pontos részletekről a cég és az ingatlan ismeretében tudok pontosabb menetrendet adni. Amennyiben igényt tartanak rá, úgy az Irodánk készséggel közreműködik a lebonyolításban.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: