Hozzászólások

  • Bea 47973 számú kérdése
  • 2016-10-04

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Egy kérdéssel fordulok Önhöz.
Nagymamámmal és kiskorú gyermekemmel egy önkormányzati lakásban lakunk.Nagymamám ez év áprilisában meghalt.Vele 25 éve kötött eltartási szerződésem van.Halála után szerettem volna folytatni az önkormányzati tulajdonjogot.A hivatalban azt mondták,meg kell várnom a hagyatéki tárgyalást,ami 08.29.-én volt.A papírokkal minden rendben volt.Azonban az önkormányzat elutasította a kérelmemet,mert ,hogy júliusban hoztak egy olyan törvényt ,mi szerint 90 napon belül be kellett volna adnom a kérelmet.Jelen pillanatban kislányommal együtt az utcára akarnak tenni bennünket.A lakáson soha semmi tartozás nem volt és nincs is.Az utolsó években én ápoltam nagymamát, súlyos demencia miatt kellett az utolsó két hónapra kórházba gondozni.Az összes ápolási és temetési költséget én fizettem.Tényleg létezik a valóságban ez a 90 nap,sehol nem találok róla valami írást.Esetleg fel lehet valahol fellebbezni?Egyszerűen nem hiszem el,hogy ezt megtehetik a hivatalok egy családdal ma Magyarországon.

Tisztelt Bea!

A konkrét ügyben az okiratok ismerete nélkül sajnos nem tudok tájékoztatást adni, tekintettel arra, hogy a kérdése nem általánosságot kérdez, hanem egy folyamatban lévő ügyben vár megoldást. Javaslom, hogy menjen be személyesen a Lakásirodára és tájékozódjon. Általánosságban annyit tudok mondani, hogy minden határozat ellen lehet fellebbezni, vagy bíróságon megtámadni.


Tisztelettel
dr.Menczel-Kiss Gergely
9021 Gyõr, Árpád út 47.
+36 30 262 32 58

info@menczelkiss.hu

Közösségi oldal:


  • Krisztina 47954 számú kérdése
  • 2016-09-06

Kedves Ügyvédnő, Ügyvéd Úr!
Egy éppen most megvásárolhatóvá vált önkormányzati lakással kapcsolatos a kérdésem, amiben tanácsot szeretnék kérni. A lakást a benne lakó bérlő nem tudja megvásárolni, anyagi okok miatt. Éppen ezért olyan valakit keres, aki kifizetné helyette az önkormányzatnak fizetendő vételárat, majd ő azonnal tovább eladná az illetőnek a lakást, a különbözettel pedig elköltözne egy kisebb ingatlanba.
Konkrétan, ha kifizetem az önkormányzat felé az összeget, a lakás tulajdonjoga csak akkor kerül a mostani bérlő nevére és csak ezután van joga azt adásvételi szerződéssel eladni. Elméletileg azonban lehetséges, hogy utána nem írja alá nekem az adásvételi szerződést, az előszerződéssel meg nem sokra megyek, ha esetleg már másnap eladja egy harmadik személynek, és nincs semmi a nevén. Kérdésem, hogy lehetséges-e azt bebiztosítani, hogy ha kifizetem a bérlő helyett az önkormányzati eladási árat, a lakás utána végleges adásvételi szerződéssel az én tulajdonomba kerüljön? Nagyon hálás lennék a válaszokért. Köszönöm.

Tisztelt Krisztina!

Ezt a helyzetet biztonságosan le lehet "kezelni" okiratokkal, az Irodánk több hasonló lebonyolításában járt már el.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Ági 47876 számú kérdése
  • 2016-07-11

Tisztelt Cím!

Nem, tudom, jó, helyen érdeklődöm-e?
A volt férjemmel, vidéken, van egy 2 generációs, nagy családi házunk. Van, egy család, akik, 6 millió Ft-t értékbe adnák át, a önkormányzati lakás, határozatlan idejű jogát. A többi, összeget, úgy kapnánk meg, hogy kölcsönt vesznek fel. Valóban, megkaphatom én a cserével a határozatlan idejű jogot, és a legfontosabb, megvásárolhatom én ezt a lakást, ha a szerződés, így lesz leadva? Mert a gyermekeimre, tulajdont szeretnénk, rájuk, hagyni
Kérem, segítsenek, vagy ajánlanak, valakit, aki ebben az ügyben, jogosan eljárhat érdekemben.
A lakás a x kerületben van a Gyömrői úton.

Tisztelt Ági!

A csereszerződésnek jogi akadálya nincs, de a különbözet megfizetése már "problémásabb" körülmény. Tekintve, hogy az ügylet "ügyvédkényszeres", ezért érdemes megfelelő szakértelemmel bíró ügyvéd kiválasztásával kezdeni a folyamatot. Ebben akár a mi irodánk is a segítségére lehet! Amennyiben erre igényt tart, kérem, küldjön e-mailt!


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Andrea 47874 számú kérdése
  • 2016-07-10

Tisztlet Nagy és Társa Ügyvédi Iroda!

Érdeklődöm,hogy önkormányzati lakás bérleti joga elajándékozható-e féltestvérem részére, aki állandó lakó a lakásban?

Üdvözlettel.
Andrea

Tisztelt Andrea!

Nem, a bérleti jog nem átruházható. A testvére csak az önkormányzat hozzájárulásával kerülhet be a jogviszonyba.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • F.-né 47827 számú kérdése
  • 2016-06-07

Üdvözlöm önöket! Egy nagyon fontos kérdéssel fordulok önökhöz, hogy hogy lehetne ezt megoldani, biztos van valami kiskapu. Mi egy önkormányzati lakásban lakunk több mint 20 éve. Jött egy levél, amelyben az állt, hogy el kell hagynunk a lakást, mert az Édesanyám nevére van íratva, de ő viszont már örökölt egy ingatlant, ami az ő nevén van, de tartozást kell fizetnie az előző lakótól. Mondták hogy csak akkor lehet átírni a lakást az én nevemre, ha az anyukám meghalt. Valahogy nem lehet ezt megoldani? 13 éves a kislányom és így akarnak kilakoltatni minket, férjem már nyugdíjas, de tudtunk fizetni mindent, és csak az az egyetlen probléma, hogy nem az én nevemen van a lakás!!! Nagyon el vagyok keseredve....
Várom szíves válaszát!!

Tisztelt F.-né!

A lakás fekvése szerinti önkormányzat lakásrendeletét kellene ismerni, de az ön bérlőtársi jogviszonyát kell "megcélozni", akkor Ön önálló jogon - az édesanyjától függetlenül is - bérlője lesz az ingatlannak.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Ernő 47620 számú kérdése
  • 2016-03-03

Tisztelt Ügyvédek!

2016.02.26.-án írt 47607 számú kérdésemre válaszukban az alábbiakat írták:
Az örökös az örökhagyó tartozásaiért a megörökölt vagyon mértékéig felel, azaz hagyaték híján Ön nem felelős az édesapja - ráadásul a halála után felhalmozott - tartozásaiért.
A válaszuk nekem kedvező, de az önkormányzat nem így látja.
A bérlakás édesapám halálát követően csak 6 hónappal később lett leadva. Az ő álláspontjuk szerint az ez idő alatt a felhalmozódott önkormányzati lakbér és rezsi tartozásokat nem az édesapám tartozása.
Mi ilyenkor részemről a teendő, ha a lakást nem én használtam? Mit tehetek? A kulcsok átvételéről van papírom van, hogy kitől és mikor vettem át.

Köszönöm megtisztelő válaszukat.
Ernő

Tisztelt Ernő!

Csak ismételni tudom magamat... A bérleti jogviszony a bérlő halálával megszűnt, és értelemszerűen fizetési kötelezettségek sem keletkezhettek ezt követően.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Ágoston 47591 számú kérdése
  • 2016-02-19

Tisztelt ügyvédi iroda!

Belvárosi önkormányzati lakásunkat meg szerettük volna vásárolni, amire beadtuk az igényt. Pozitívan bírálták el, minden papírt beszereztünk, átutaltuk a vételárat, mégis amikor mentünk az adás-vételit elintézni, közölték, hogy 1,5 millióval több, és bocsi, de az ügyintéző elszámolta. Mégis hogyan tehetik ezt meg? Elmentünk ügyvédhez, aki felszólító levelet küldött nekik. Rá néhány napra már az eredeti ár kétszeresére küldték ki az ajánlatot. Mit tudunk tenni? Az ügyvéd kártérítést javasolt, de mi nem akarunk ebbe belemenni, mert kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, mivel bérlők maradunk. Azt mondta, hogy a legrosszabb esetben az önkormányzat kitalálhatja, hogy eladásra kijelölte, így eladja annak, aki meg tudja venni, ezért átrakhatnak egy másik lakásba. Kérdésem erre, megtehetik? Nem ők jelölték ki, mi adtuk be az igényt, de ez egy lutri, nem tudhattuk mennyi lesz. A másik érdekesség pedig a vételár emelkedése...2szer is elszámolták? Biztosan csalást, okirat hamisítást követtek el!

Tisztelt Ágoston!

Ennyi információ alapján nem tudok érdemi segítséget nyújtani, de érdemes lenne - akár jogi közreműködéssel is - átnézni az önkormányzat lakásrendeletét, ill. az ügyben született egyéb okiratokat, hogy a történteket megnyugtatóan rendezni lehessen.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Péter 47551 számú kérdése
  • 2016-02-03

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Jelenleg édesapámmal élek az ő önkormányzati lakásában. Vidéken van egy lakásom, 2 éve nem élek benne. Eldöntöttem, hogy elcserélem egy budapesti önkormányzati lakásra. Találtam is egy partnert. X. kerület, 58nm, komfortos lakás. Egyedül költözök oda. Jövedelmem jelenleg minimális, 63e Ft nettó/hó. A csere kezdete előtt, kérdeztem az önkormányzatot, hogy a szociális lakbérre jogosult vagyok e. Megerősítették, hogy igen. A jövedelmem az előbb leírt összeg, össz ingóságom nem haladja meg a 600 Ft-ot se, a csere tárgyát képző lakásomon kívül nincs semilyen ingatlanhoz köthető tulajdon részem, valamint a csere szerődésbe is beleírtuk, hogy egyedül költözök az önkormányzati (komfortos) lakásba. Múlt héten kértek egy friss jövedelemigazolás a lakbér megállapításához. Az összeg a fent leírt. Mondták, hogy ez jó lesz így. 2 napja hívtak, hogy elkészült a hozzájáruló nyilatkozat. Bementem aláírni. Majd mondja az ügyintéző akivel végig vittük a folyamatot. Közölte, hogy mivel egyedül költözök, és a lakás 58nm-es, nem vagyok jogosult a szociális lakbérre. Erre létezik valami törvény? Van rá esély,hogy a bérleti szerződés aláírása után ismételten kérjem a költség csökkentés, és megkapjam? Ez rosszul esett, hogy már az elején erről a kizáró tényezőről (58nm, egyedül költözök) semmit se mondtak. Pedig én a legelején már elmondtam, ők pedig megnyugtattam. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Péter!

Az önkormányzat lakásrendeletét kellene ismerni a válaszhoz, így nem tudok válaszolni.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Marittyák Nikoletta 47525 számú kérdése
  • 2016-01-24

Tisztelt Ügyvéd Hölgy/Úr!

A probléma:

A családommal már 26 éve az önkormányzattól bérelt lakást használjuk.
Váratlanul nagyapám elhunyt 2015.12.09. én.
Nagyapám volt a bérlőjel ,de kiderült, hogy a lakást visszaveszi az önkormányzat mivel nagyapám
bérleti szerződése 2006.05.31-án megszűnt. (érdekes ,hogy eddig ezzel nem volt probléma 9-10 év sok idő)
Ezt mi nem tudtunk ezelőtt .. csak úgy tudtunk meg a pontos dátumot ,hogy beszéltem a polgármesterrel az ügyről...
A szerződésünk határozatlan ideig szóló.

Vagy egy iskolás öcsém akinek még pár hónapja van a szakmunkás vizsgáig , édesanyám 6-7 évesen egy baleset miatt műtéti úton epilepsziás lett és már 41 éves.
Az évek során kialakult "epilepsziás személyiségváltozás,jellemtorzulás és fokozatos szellemi hanyatlás, demencia..." Anyukámtól elvették a % ott pedig a betegsége rosszabbodott (jelenlen intézem a leszázalékolás folyamatát is )

Anyukám gyerekkora óta itt él, én és öcsém születésünk kora óta (én már 2 éve ideiglenes lakcímmel is rendelkezem, mivel Ózdon nincs munka így el kellet költöznöm)

Kérdéseim:
Van rá mód ,hogy mién maradjon a lakást?
Cserelakás szóba jöhet? (mivel itt nincs kiadó lakás)
Az évek során lakás karbantartása árát visszakérhetjük? (Teljes körű vezetékcsere kellet mivel rossz állapotba kaptuk meg a lakást)
Kártérítést kérhetünk?
A 26 évvel ezelőtti 3 havi kaucióval ilyenkor visszakaphatjuk mai értékbe?

(elnézést,hogy ilyen sok a kérdésem ,de sehol nem kaptam konkrét válaszokat)

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Marittyák Nikoletta

Tisztelt Marittyák Nikoletta!

Elsődlegesen az Önkormányzattal kellene megpróbálni lehetőleg peren kívül megegyezni és szerződést kötni.
Amennyiben az önkormányzat elzárkózik ettől, úgy sajnos csak perben tudják érvényesíteni a követeléseiket, illetve az esetlegesen az ingatlanra költött értéknövelő beruházások ellenértékét.

Tisztelettel:
Dr. Jámbor Igor Roland ügyvéd
JÁMBOR & TÓTH Ügyvédi Iroda
3530 Miskolc, Rákóczi u. 14. 1/5.
+36 46 320 411
www.jamborestoth.hu
iroda@jamborestoth.hu

Közösségi oldal: