Hozzászólások
- B. Sándor 48832 számú kérdése
- 2019-12-03
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Elsősorban információt szeretnék kérni ingatlan ajándékozási illetékkel kapcsolatosan.
Adott egy családi kertes ház. Ezt több mint 10 éve örököltük 3-an édesanyám halála után. Én, nővérem valamint édesapám örököltük az ingatlant. A részek elosztása a következőképp történt. Én kaptam 45%-ot, nővérem szintén 45%-ot, édesapám pedig 10%-ot.
Az ingatlan piaci értéke jelenleg, körülbelül 40 millió forint.
A napokban édesapám felajánlotta, hogy ajándékba adja nekem a 10%-ot, tekintettel arra, hogy apai ágról van egy féltestvérem, akire idővel nem szeretne hagyni semmi családi okok miatt. Ezzel nem szeretném lopni az idejét.
Az internet mély bugyraiba beleástam magam, de nem találtam kielégítő választ, illetve jogi dolgokban nem vagyok jártas, így nem mertem bízni a számtalan oldalon feltüntetett Ptk. hivatkozásokban.
Első kérdésem: Ajándékozás során, ahol részünkről akár szerződést sem fontos írni, felmerülhet-e illeték, tekintettel arra, hogy egyenesági rokontól kapom az ingatlan részt.
Második kérdésem.: Természetesen, nem akarom, hogy édesapám, bármilyen kárt szenvedjen a későbbiekben emiatt, ezért haszonélvezeti jogot szeretnék a nevére bejegyezni az ingatlan rám eső részére, amennyiben lehet így. A haszonélvezeti jog bejegyzésének van-e illetékdíja?
Szeretném kérni, hogy amennyiben lehetséges, e-mailen ( email címem: b..@hotmail.com ) keresztül kommunikáljunk, tekintettel arra, hogy munkaidőben, nincs lehetőségem felvenni a telefont. Amennyiben Ön szerint, egy személyes találkozó alkalmával, könnyebben választ tudna adni számomra, kérem egyeztessünk egy időpontot.
Esetlegesen, édesapám hozzájárulásával megadom az Ő telefonszámát, akár vele is tud egyeztetni. Mobiltelefon:+3630.... Az Ő neve is B. Sándor.
A válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Sándor
Tisztelt B.Sándor Úr!
Köszönettel vettük megkeresését. Az alábbi információkkal tudunk szolgálni a feltett kérdéseire:
Tekintettel arra, hogy ingatlan ajándékozásáról van szó, szükséges az ajándékozási szerződést ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba avagy közjegyző által készített közokiratba foglalni. Ilyen formában lehetséges csupán az illetékes földhivatalhoz benyújtani átvezetés végett a szerződést. Önök esetében nincs illetékvonzata az ajándékozásnak tekintettel arra, hogy egyenesági rokonok között az ajándékozás illetékmentes.
Haszonélvezeti jogot tulajdoni, illetve eszmei hányadra is lehetséges alapítani. Jelen esetben a meglévő 45 %-ára, illetve a megszerzendő 10 %-ára is van lehetősége haszonélvezeti jogot alapítania az édesapja részére. Mivel szintén egyenesági rokonokról van szó az Önök esetében, ezért szintén nincs illetékvonzata a haszonélvezeti jog alapításának.
Amennyiben további kérdése van, kérem keresse Irodánkat az alábbi e-mail címen keresztül: racsaidr@racsaidr.hu
Tisztelettel
dr.Rácsai Lajos ügyvéd
H-4025 Debrecen, Piac u. 1-3.
+36 52 432326
http://racsaidr.hu
racsaidr@gmail.com
- Balázs 48826 számú kérdése
- 2019-11-26
Tisztelt Ingatlanjog.hu!
Az lenne a kérdésem, hogy egy vállalkozás tulajdonában lévő telek+ingatlan eladható-e vagyonszerzési illeték mentesen,
ha a vállalkozás lebontja az ingatlant és csak az építési telket adja el magánszemélynek?
Azt is megkérdezném, hogy milyen áron adhatja el az építési telket ha most az ingatlan és telek jelenlegi könyv szerinti értéke 15MFt.
Válaszukat előre is köszönve,
üdvözlettel, Balázs
Tisztelt Balázs!
Lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak a megszerzése illetékmentes, amennyiben a vagyonszerző azon négy éven belül lakóházat épít.
Ugyancsak mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a vállalkozó által értékesítés céljára, újonnan épített 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás tulajdonjogának megszerzése.
Ingatlannak a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett eszközátruházás keretében történő átruházása - ez utóbbi azonban társaságok közötti ügylet esetén értelmezhető.
Tisztelettel
Dr. Bese Julianna ügyvéd
2800 Tatabánya, Fő tér 3. fsz./1.
+36 34 788-523
iroda@drbesejulianna.hu
- Enikő 48720 számú kérdése
- 2019-09-03
Tisztelt Ügyvéd Úr / Ügyvédnő!
A kérdésem a következő: 2019 áprilisában eladtam a szülői házamat 47 M forintért (5 évnél régebben volt a nevemen), helyette azonnal megvásároltam a jelenleg lakóhelyemül szolgáló ingatlant (20 M), amely kivett hétvégi ház udvar besorolás alá esik. Időközben adódott egy lehetőség, találtam egy másik ingatlant a környéken, ami jobban megfelel az igényeimnek, szintén üdülő besorolással.
A mostani házat a régi tulajdonos azonos áron visszavenné, a megvenni kívánt ingatlan is ugyanazon az áron van, (szintén 20 M). Mivel az értékesítésből így nem keletkezik nyereségem, ez után adót nem kell fizetnem, ha jól tudom.
Viszont mi a helyzet a vagyonszerzési illetékkel?
A mostani lakóhelyemül szolgáló ingatlan után köteles vagyok-e fizetni bármit is (tekintve, hogy az eladott családi háznál jóval olcsóbban vettem)?
Illetve a jelenleg megvásárolni kívánt ingatlan után kell-e fizetnem (hiszen az a mostani ingatlannal, amit eladni szándékozok, szintén megegyező áron van)?
Amennyiben igen, melyik ingatlannál keletkezik fizetési kötelezettségem és mennyi?
Létezhet, hogy mind a kettőnél?
Vagy egyiknél sem?
Mihamarabbi válaszukat előre is nagyon köszönöm!
Kedves Enikő!
Adófizetési kötelezettsége valóban nem merülne fel a mostani hétvégi ház eladása nyomán, hiszen az eladáson nem realizál jövedelmet.
Az újabb ingatlan megszerzése kapcsán azonban nem érvényesíthet illetékkedvezményt, mert az csak lakás/lakóház esetében illetné meg. A jelenlegi után tehát meg kell fizetnie - vagy ár meg is történt - az illetéket, és ugyanígy a következőnél is a forgalmi érték 4 %-val illetékként kell számolnia.
A jelenleginek a megfizetését meg lehetne spórolni - vagy megfizetése esetén vissza lehetne igényelni - ha nem visszavásárolná a korábbi tulajdonos, hanem felbontanák azt a szerződést.
Amennyiben további kérdései merülnek fel vagy az irodánk a lebonyolításban lehet a segítségére, úgy kérem, hogy keressen!
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu
- Andi 48590 számú kérdése
- 2019-03-30
Jó napot,
Többen vettünk egy telket mindenki telekhányadot. Most megbíztunk egy vállalkozót hogy építsen fel nekünk egy 4 lakásos társasházat egyenként 25millioert. Erre kell nekem illetéket fizetnem?
Köszönöm válaszát
Kedves Andi!
Remélhetőleg ezt a kérdést feltette az adásvételi szerződést szerkesztő ügyvédnek is - vagy ő kérdezett ennek kapcsán Öntől - mert az aláíráskor tehette meg legegyszerűbben azt a nyilatkozatát, amely alapján mentesülhet a vagyonszerzési illeték megfizetése alól. Ha akkor nem tett ilyen nyilatkozatot, akkor a NAV illetékkiszabásról szóló fizetési meghagyásának jogerőre emelkedéséig tehetett a NAV előtt/felé ilyen nyilatkozatot.
Az építés viszont már illetékmentes!
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu
- Péter 48558 számú kérdése
- 2019-02-28
Tisztelt Ugyved Ur!
A kerdesem az lenne, hogy vasaroltam egy lakoingatlant, mint 35 ev alatti elso lakastulajdonos, 22.500.000 HUF-ert.
Az edesanyamat megjeloltem haszonelvezonek aki, az ingatlan vasarlas idopontjaban 49 eves volt. Ezaltal csokkentve az ingatlanom erteket 15.000.000 HUF-ra, hogy beleessek a kedvezmenyes vagyonszerzesi illetek savjaba.
Na most kijott hogy 540.000 HUF vagyonszerzesi illeteket kell fizetnem ami nekem semmilyen formaban nem jott ki?
Tudna nekem segiteni hogy ebben az esetben ez hogyan kalkulalhato ki?
Kedves Péter!
Nem volt jó az eredeti terv! Ön semmiképpen nem lett volna jogosult illetékkedvezményre, mert a vásárolt ingatlan értéke meghaladta a 15 mft-ot. Ezt nem tudta volna azzal sem elérni, ha haszonélvezeti jogot alapít az édesanyjának.
A fizetendő illeték 13.500.000 Ft illetékalappal lett meghatározva, az édesanyja haszonélvezeti jgt 9 mFt-ban határozta meg a NAV, ezt levonva a vételárból kapjuk meg a 13.5 mFt-ot, ennek 4 %-a az 540.000 Ft.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu