Tisztelt Dr. Nagy Zoltán!
Az alábbi kérdésben kérném a segítségét, mert sehol nem lelem rá a választ: Egy telken (egy helyrajziszám, 1997 nm) több ház is található. A házakra a fennmaradási engedélyt külön is meg lehet igényelni (aminek alapja gondolom a tulajdoni hányad), vagy csak egyben?
Segítségét előre is köszönöm,
Andrea
2001-ben vásároltam ezt az ingatlant, melynek megvételéhez az OTP Bank-tól felvett kölcsönhöz is szükség volt. Abban az időben szóba sem került egy kölcsön felvételéhez a lakhatási engedély. Azóta, érthető okokból ez megváltozott, az épületen a jelenlegi bővítések alap része el volt végezve, az előkertnek a jelenlegi mérete volt meg.Nem jutott tudomásomra, hogy ez engedély nélkül történt. Én a tetőt, (lapostetős volt az épület, mert az eladók emeletráépítést terveztek) a két terasz befedését végeztem el, és a garázs építését.
A környező telkeken csak pár ház állt, például a szemben lévő telkeken csak akácos, és homokdűnék voltak. Azóta az utcánk teljesen beépült. A jóval később épült házak közül többnek is kissebb az előkertje mint az én házamnak.
2021-ben, nagy összegbe kerülő teljes felújítást végeztünk el az ingatlanon. A fiam fizette a felújítási költségeket, hiszen egyébb okok miatt el kell adjam az ingatlan, és abban egyeztünk meg, ha ez megtörténik, visszafizetem neki a kölcsönt.
Fennmaradási engedélyhez építésszel tervet készítettem. Az engedély megadását elutasították, mivel az előkert nincs 5 méter. Az 5 métert a mostani előirások szabályozzák. Sajnos az épületet nem tudom odébb vinni, mert ez lehetetlen. Így most a helyzetem teljesen kilátástalan, nem tudom a megoldást, hiszen már többen megvették volna az ingatlant, de mivel a kölcsönhöz kell a lakhatási (fennmaradási) engedély megléte, nem tudtam eladni.
Kérem Önöket adjanak tanácsot, mit tehetnék, bármit megteszek azon kívül, hogy a házat nem tudom odébb vinni.
Jónapot! Olyan kérdéssel fordulok magához hogy a szüleim 2004 ben el kezdtek építeni a házhoz még egy kis házat 80nm van tervrajz és építési engedély is volt akkor ez idő alatt apukám beteg lett és a házat nem tudták befejezni most szeretnénk be fejezni.
Milyen büntetésekre kell számítanunk? és merre kell el indulni ? Kaphatunk még rá lakhatási engedélyt?
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Engedéllyel épült házunkat kiegészítettük egy engedély nélküli házrésszel. Ez 2006-ban készült el. 2012-ben építéshatósági eljárás alá vontak bennünket (amiben a hatóság is a 2006-os évet adta meg az elkészülés idejének, légifelvétellel alátámasztva), és köteleztek a házrész lebontására.
Itt hosszas jogi procedúra következett, ami a Kúria ítéletével zárult 2017-ben, miszerint bizony le kell bontani.
Ám ennek végrehajtása nem történt meg (birságot sem szabtak ki, a házrész ma is áll.
Szeretném megkérdezni, hogy ránk vonatkozik-e a 10 éves elévülési idő, miszerint már nem bontathatják le a házrészt és nem is birságolhatnak.
Tisztelettel és köszönettel!