• Fiegler Zsuzsanna 2436 számú kérdése
  • 2004-09-22

Tisztelt Ügyvédúr!

Öröklési szerződést akarok kötni öröklakásomra.
A Polgári Tv-könyben tanulmányoztam az ilyen szerződésere vonatkozó előírásokat. Többek között azt tartalmazza, hogy a a tulajdonoi lapra elidegenítési és terhelési tilalmat kell bevezettetni.
A Fővárosi Földhivatalban azt mondták, hogy az a bejegyzés csak ügyvéd által készített szerződésel, illeték ellenében történhet. Ez azonban ellenkezik azzal, amit a jgszabály mond, hogy t.i. a szerződés érvényes, ha saját kézzel írott, és két tanú aláírta.
A kérdésemaz lenne, hogy szükséges-e ügyvédi szerződés, a bejegyzéshez, és ez milyen anyagi teherrel jár? Köszönettel Fiegler Zsuzsanna

Tisztelt Zsuzsanna!
Egy kicsit mindenkinek igaza van, és akkor itt és most egy kicsit "jogászkodnom" kell:
A szerződés érvényesen létrejön az enyhébb formai kellékekkel (írásbafoglalás és tanúk előtti aláírás) is, de az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó szigorúbb követelmények miatt ennek bejegyzéséhez ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratba foglalása is szükséges. A válasz tehát az, hogy szükség van az ellenjegyzett okiratra.
Az öröklési szerződéssel kapcsolatos ügyvédi munkadíj ügyvédenként változó lehet és több tényezőtől is függhet (forgalmi érték, ráfordított órák száma stb.). Amennyiben ebben az Irodánk közreműködésére számít, úgy előzetesen annyit tudok mondani, hogy mi az elvégzendő feladat ismeretében tudunk árajánlatot adni. Ez utóbbi esetben - köszönve a bizalmát - várjuk jelentkezését.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal: