• Róbert 28657 számú kérdése
  • 2008-09-22

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Több ingatlanközvetítővel megbízási szerződést kötöttem lakásom eladására.
Az egyik hozott egy potenciális vevőt, aki érvényes vételi ajánlatot tett, amit én elfogadtam.
A vevő foglalót a vételi ajánlat elfogadásától számított 10. napon tud letenni.
Ingatlanközvetítői szerződés alapján már ezek után is tartozom a jutalékot megfizetni.
Ugyanakkor, ha másik közvetítő ez alatt a 10 nap alatt olyan vevőt hoz, amelyik érvényes vételi ajánlatot tesz, azt köteles vagyok elfogadni. Ebben az esetben már két helyre tartozom a jutalékot megfizetni.
Felmondani a szerződéseimet nem tartom választhatónak, mert a vevő bármikor visszaléphet ez alatt a 10 nap alatt és abban az esetben nem szeretném újra végigjárni a közvetítői szerződéskötés procedúráit. A vevő nem tett le bánatpénzt, abban nem állapodtunk meg.

Kérdéseim a következők:

1. Hogyan lehet ezt a helyzetet feloldani? (nem a közvetítői szerződések felmondásával 10 napig, illetve nem úgy, hogy bújkálok a közvetítők elől 10 napig.)

2. Olyan kockázat-e ez, amit el lehetett volna-e kerülni bánatpénz kikötésével (a vevők nem rendelkeznek azonnali készpénzzel, a foglalót is banki áthidaló hitel segítségével kívánják letenni)?

3. Választható e jelen helyzetben az, hogy írásban tájékoztatom a közvetítőket, hogy érvényes ajánlattal rendelkezem, mely 10 napig kötelez, addig a lakás közvetítését felfüggeszteni kérem? (Lehetséges-e, hogy írásos tájékoztatásom ellenére, "nem jó hiszemű" közvetítőn keresztül érvényes ajánlatot tehessen egy újabb vevő ez alatt a felfüggesztéses időszak alatt?

Tisztelt Róbert! Nem is sejti, de elég kedvezőtlen helyzetben van, főleg ha a megbízási szerződések nem védik az érdekeit.
1. Jelenleg csak a felmondást tudom javasolni, még akkor is, ha ezzel - a jelenlegi vétel meghiúsulása esetére - kockázatot vállal.
2. Elvileg a bánatpénz jó megoldás lehetett volna, de azt is csak hosszadalmasabban vagy bírósági úton tudná érvényesíteni, hiszen a másik félnek akkor sem lenne pénze.
3. Erre akkor van lehetősége, ha a szerződései erre feljogosítják, egyébként nem tudják kizárni, hogy kapjon vételi ajánlatot.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: