Tisztelt Ügyvéd Úr!
2005-ben édesanyám halála után 1/4 részben örököltem egy kertvárosi sorházi ingatlant. További tulajdonosok 1/4 rész féltestvérem, 1/2 rész édesanyám férje (testvérem apja) - aki az egész ingatlan özvegyi jogának jogosultja is volt. 2008 szeptemberi határozatában a körzeti földhivatal törölte az özvegyi jogot, mely kérés alapján történt (okát nem tudom).
Mi után tehermentessé vált tulajdonrészem, levélben felajánlottam testvéremnek és apjának azt a jelenlegi piaci értéken; ill. közöltem, hogy ezen az áron hozzájárulok a közös érékesítéshez, mert nem kívánom tovább fenntartani a közös tulajdont. Választ ügyvéd által kaptam, melyben közölték, hogy nem zárkóznak el a békés megegyezéstől és beszélhetünk a megváltásról, de ajánlatuk, hogy közösen bízzunk meg egy független ingatlan forgalmi szakértőt, akinek a megállapított értéke lehet a tárgyalási alap. A levélből egyértelműen kitűnt, hogy igényt tartanak a házra de természetesen "fillérekért", mivel erőteljesen hangsúlyozva lett a világpiaci válság ingatlanforgalomra gyakorolt hatása, a ház lakott állapota. A közös értékesítés lehetőségére nem kaptam választ.
A tények a következők: édesanyám halálát követően mindent megtettek annak érdekében, hogy törvényes örökségemből kiforgassanak. Nem vagyunk kapcsolatban. A házban anyám halála óta nem jártam, kulcsom sosem volt, semmilyen igénnyel nem léptem fel addig, míg özvegyi joggal volt terhelve. Most azonban hozzá szeretnék jutni örökségemhez - ehhez az utat az özvegyi jog törlése tette számomra egyértelműen lehetővé.
Tisztelettel kérem, hogy válaszában segítsen abban, hogy hogyan tudnék tisztességes árat kiharcolni ingatlanrészemért, esetleg milyen nyomatékkal bír egy többlethasználati díj kérésének felvetése?!
Megtisztelő válaszát köszönöm: Mária