Adott egy osztattlan közös tulajdon, ahol kb 32 tulajdonrész van. Ennek megszüntetésére kb. 5 éve néhány résztulajdonos igényt nyújtott be a körzeti Földhivatalba. Azóta erre nem reagáltak. Nekem is itt van 7, 8 aranykorona értékü résztulajdonom. Ezt a területet kb 15 éve gondozzuk, mivel gazdálkodok vagyunk az a föld az állatok napi takarmányszükségletét biztosította, mivel közel van az otthonunkhoz. Temőképességét évről évre növeltük, ill. gondoztuk a környezetét, ellenben sok másik résztulajdonossal. 2 éve felvásárolta egy személy a többségi tulajdonrészeket. Mivel ez vitát okozott kimérési kérelmet nyújtott be, majd jött az új törvény az ilyen területek megszüntetéséről. A tulajdonosoknak egyességre kellett volna jutniuk, de a többség nem adott be igényt és nem is foglalkozott ezzel az üggyel. Ez vezetett oda, hogy sorsolással újraosztották a földeket. A sorsolásra mindenki kapott meghívót, szintén nem jelent meg mindenki. Időközben "társulások" jöttek létre, a kevés értékek miatt. Volt aki nem vett részt ezen és nem is adott meghatalmazást, mégis földet kapott, így járt az is aki be sem adta az igényét a sorsolásig. Én aki gondoztam a területemet, jártam a legrosszabbul. Elvették az eddigi földem, egy bitangot kaptam távol az otthonomtól. Azokat kellett volna büntettni akik a tulajdonukat nem gondozták. Ez helyett engem büntettek meg ezzel az akcióval. A sorsolást megfelebeztem, elutasították mert nem elég a korona értéke, de van akinek egybeszámolták az erdőt,rét, földet, van akinek mint nekem nem. A sorsolásra kaptam meghívott, ott még is azt mondták, hogy nem vehetek részt rajta. A napokban megkaptam az átvezetési határozatot, ami újjabb érdekeséget tartalmazott. Itt már olyanok is szerepeltek bejegyezve akik eddig fel sem voltak tüntetve.Ill. azok akiket kikellett volna zárni a kiosztásból mert nem jelentek meg ill. nem adtk megbízást. Aztán a társulásként bejelentett részek itt már különálló személyek nevére került. Ezt meg lehet fellebezni.
Szeretném, ha segítenének abban hogy véleményt alkotnak arról, hogy Önök szerint is történhetett szabálytalanság az ügy kimenetelében. Mert lehetőségem van pereseljárással felülvizsgáltatni a földhívatal eljárását.
Köszönöm
Márta