• Csaba@viragnet.com 29991 számú kérdése
  • 2008-12-22

Tisztelt Nagy Úr!

Elöször is gratulálok a honlaphoz és ehhez a fórumhoz nagy igény van egy ilyen platformra. A tanácsát a követlező eset miatt kérném ki:

Albérletben lakom 2 gyermekemmel és feleségemmel egy 8 lakásos társasházban, a második emeleten Budapesten. A társasház 1960-as évek végén épült az akkori technológiával, azaz a szigetelés nem volt az erősségük. Jelenleg 4 eredeti tulajdonos van, a többiek később jöttek.

Alattunk a közös képviselő lakik a feleségével, vele szemben pedig a "beteg" néni. A beteg alatt idegnyegét értek, általában akkor is üvöltve kommunikál amikor semmi baja. Viszont általában minden baja van és ezt a lépcsőházban ordítva szokta a közösképviselő feleségével megvitatni (a szomszéd miatt nem tudott aludni, a másik szomszéd fia szereli az autót a kertben, mi a kutyánkat tegnap 4szer vittük le sétálni, stb). Minket is rendszeresen zaklat a kutyánk miatt, szerinte a lépcsőházban és a lakásban nem tartózkodhat kutya (ebből volt az elején egy konfliktusunk, de a jegyzőnél utánajártam és az SZMSZ nem tilthatja ügye, hogy kutyám legyen a lakásomban és a lakásomhoz való közlekedést meg biztosítani kell). Amikor ezt a kutyatartást nem tudta megvétózni (mellesleg a kutya egy képzett vadászvizsla, nem ugat, nem piszkit a lakásban), most azt találta ki, hogy a kutya miatt sokkal koszosabb lett a lépcsőház (ha esik az eső egy törülözővel áttörlöm a kutya lábát mielött a lépcsőházba belépne - ez utóbbit több szomszéd is látta már).

Kérdésem, hogy nekem el kell e viselnem azt, hogy valaki rendszeresen megpróbál számonkérni, hogy "meddig rohangászik még ez a kutya a lépcsőházban?" (a kutya minidg pórázon láb mellett közlekedik a lépcsőházban). Ezidáig betudtam orvosi esetnek és egyszerűen továbbsétáltam mert tényleg minősíthetetlen stílusban számonkér úgy, hogy még a nevemet sem tudja. Viszont mostanában rosszindulatúságit is kezdek felfedezni mind az Ő mind a közöskéviselőék részéről ezért szeretném tudni, hogy nekem milyen lehetőségeim vannak védeni magunkat feltételezve hogy mi a törvény ránk eső részét betartjuk.

Mit tudok tenni, hogy zaklatás nélkül feltudjak menni a lakásomba?
A közösképviselőn számonkérhető e, hogy nem kezeli a problémát (sőt a felesége még adja alá a lovat)?
Mikortól zaklatás az ilyesfajta viselkedés és hogyan tudom magamat és a gyermekeimet az ilyen jelenetektől védeni (tekintettel arra, hogy egy 70 éves valakiről van szó)?
Ha nincsen kutya által okozott kosz a lépcsőházban, de szerintük igen (közösképviselő felesége és "beteg" néni) s én megtagadom helyettük felmosni a lépcsőházat mit tehetnek?
A közösképviselőt felkérhetem e, hogy hivatalból eljárva szorítsa vissza ezt a fajta zaklatást?

köszönöm a segítségét előre is és békés ünnepeket kívánok!

Üdvözlettel:

Csaba

Tisztelt Csaba! Sajnos, ez nem - vagy nem csak - jogi probléma, hanem orvosi. Nem tudok megoldással szolgálni.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: