• Béla 48332 számú kérdése
  • 2018-06-17

Tisztelt Ügyvéd úr! Szüleim és és nagybátyám a 60-as években vásároltak közösen egy ingatlant. Nagybátyám az ö rá eső részt eladta a 70-es években. Az új tulajdonos 84-ben építési engedéllyel új házat épített és kerítést húzott. Szemmel láthatóan jóval nagyobbat kerített le a telekből. Édesapámék akkor nem tiltakoztak a jó szomszédi viszony miatt. Először édesanyámat veszítettük el, Ezt a részt húgommal megörököltük, majd édesapám életjáradék formájában ránk íratta az ő részét is. Húgom részét sajnos vitte a bank , és árverésen a szomszéd lánya és férje megvette meg. Sajnos édesapám most meghalt. És az én részem is így eladásra került. A szomszédék szeretnék megvásárolni, de arra hivatkoznak hogy a telek kisebb mint az övék , így kevesebbet is ér. az a kérdésem , mivel édesapámék nem ellenkeztek a kerítés miatt akkor , akkor most már nincs is jogom a megosztást kérni,, vagy így tényleg kevesebbet ér a tulajdonom. Tisztelettel Béla

Kedves Béla!
Minden korábbi történéstől és érvtől függetlenül jelenleg egy "piaci" alku folyhat, azaz szabadon állapodhatnak meg az árban. Amennyiben nem sikerül, úgy természetesen "elő lehet venni" a korábbi történéseket,de az egyelőre számomra kérdéses, hogy azt érdemben miként lehetne a magasabb ár elérésének szolgálatába állítani.

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: