A tartási, életjáradéki és öröklési szerződéseket a köznapi szóhasználatban nagyon gyakran azonosítják. Hiba lenne azonban e szerződéstípusokat összemosni, mivel közöttük lényeges tartalmi és formai különbségek vannak.
Tartási szerződés alapján az eltartó a szerződés megkötésével megszerzi a tartás ellenértékét, azaz az ingatlant, az ingóságot, és az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzik tulajdonjogát, az eltartott részére pedig feltüntetik a tartási jogot. Öröklési szerződés esetén az eltartó csak az örökhagyó halálával szerzi meg az ellenértékül szolgáló ingatlant vagy ingóságot, mindaddig az eltartó javára az öröklési jog, illetőleg az elidegenítési és terhelési jog kerül bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A tartási szerződés formai követelménye a szerződés írásba foglalása, öröklési szerződés esetén a más által írt írásbeli magánvégrendelet szigorúbb formai követelményeit kell alkalmazni.
Tartási szerződés
A Polgári törvénykönyv 586. §-a szerint a tartási szerződés alapján az eltartó köteles a másik felet megfelelően eltartani, a tartás ellenértékeként pedig az eltartott átruházza az ingatlan vagy ingóságok, készpénz tulajdonjogát. A tartási kötelezettség a gondozásra, a gyógyításra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed. A szerződés egyik ismérve a huzamosság, azaz az eltartott haláláig szól, a másik pedig a járadékszerűség: az eltartó szolgáltatásai rendszeresen ismétlődnek, időszakonként, esetleg naponként. Így az eltartó folyamatosan biztosítja az élelmezést, fűtést, világítást, szükség szerint az ápolást, kezelést, időszakonként vagy rendszeresen a pénzbeli szolgáltatást.
A szerződés másik jellemzője, hogy a szolgáltatás személyhez kötött: az eltartott csak személyesen veheti igénybe, kifejezetten az ő létfenntartását szolgálják, de e szolgáltatásokat az eltartó is személyesen tartozik teljesíteni, és az eltartott mástól nem köteles elfogadni.
Alaptalan perindítás
A tartási szerződés a jogosult (eltartott) haláláig áll fenn, ezért a joggyakorlat e szerződéseket szerencseszerződéseknek nevezi. Előfordulhat ugyanis olyan eset, hogy az eltartott a szerződés megkötése után rövid időn belül meghal, ennek megfelelően az eltartó a kapott vagyonérték csupán csekély részét fordíthatta az eltartott élelmezésére, gondozására, létfenntartásának biztosítására. Ilyenkor gyakori a perindítás, amikor is az örökösök, illetve hitelezők sérelmezik, hogy az eltartott méltánytalanul hátrányos helyzetbe jutott. Ezzel azonban szemben áll az eltartó kockázata, ugyanis a jogosult halálának időpontja kiszámíthatatlan a szerződés megkötésekor: előfordulhat, hogy a kapott értéket messze túlhaladó ápolást, gondozást kell nyújtani, amíg a szerződés megszűnik. Tartási, illetőleg életjáradéki szerződések esetében tehát feltűnő értékaránytalanság megállapítására nincs lehetőség, hiszen a feltűnő nagy értékkülönbségnek a szerződés megkötésének időpontjában kellene fennállnia, amikor még megállapíthatatlan az átruházott vagyonérték és a teljesítendő tartás érték egymáshoz való viszonya.
Alappal lehet pert indítani, ha az eltartást vállaló orvosi vélemény, iratok alapján tisztában van az eltartásra szoruló egészségi állapotával, és tudja, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt viszonylag rövid idő alatt biztosan a halálához vezet. Ekkor az eltartást vállaló az eltartottal abban a tudatban szerződik, hogy a tartást csak rövid ideig kell szolgáltatni, és viszonylag csekély áldozattal megszerezheti az eltartott vagyonát. Az ilyen szerződés a jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis, és különösen súlyos a megítélés, ha az eltartást vállaló orvos vagy egészségügyi dolgozó hivatásánál fogva ismeri a jogosult személy egészségi állapotát.
Ha a viszony megromlik
Tartási szerződések körében gyakori, hogy a természetben való tartás lehetetlenné válik. Az eltartott idős, törődött ember sokszor úgy érzi, hogy az átruházott vagyona fejében nem azt az ellátást, gondoskodást kapja, amelyet a szerződés megkötésekor elképzelt vagy ígértek. Másrészről egyes esetekben az eltartók is egyre türelmetlenebbek a másik féllel szemben. A hosszú tartási viszonynál a felek sokszor úgy érzik, hogy a kapott szolgáltatásokkal szemben máris többet nyújtottak, egyre ridegebben bánnak a jogosulttal, és a nézeteltérések oda vezetnek, hogy a természetben való tartás emiatt szinte lehetetlenné válik. Ilyenkor bármelyik fél kérheti a bíróságtól, hogy a szerződést véglegesen vagy ideiglenesen változtassa át életjáradéki szerződéssé. Ha erre nincs lehetőség, a bíróság a tartási szerződést megszünteti. Ennek során az eltartó által nyújtott szolgáltatásokat el kell számolni, és ezek megtérítésére köteles az eltartott, míg az eltartónak a kapott ellenszolgáltatást kell visszaadnia.
Életjáradéki szerződés
Tartási szerződésnél természetben történik (többnyire az eltartó háztartásában) az eltartott anyagi ellátása, létfenntartása, életjáradéki szerződésnél ebből a célból a kötelezett meghatározott időszakonként visszatérően szolgáltat bizonyos pénzösszeget, vagy a jogosult ellátására szükséges terménymennyiséget, élelmiszert stb. Az életjáradéki szerződésekre egyebekben a tartási szerződés szabályait kell értelemszerűen alkalmazni.
Öröklési szerződés
Az öröklési szerződés alapján az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi ? egész hagyatékára vagy egy hányadára ?, az eltartó pedig az örökhagyó részére életjáradék fizetését vállalja. Puszta gondozás, gondviselés ellenében öröklési szerződés érvényesen nem köthető. Öröklési szerződést az abban örökhagyóként szereplő fél csak személyesen és írásban köthet, s ha az nem közvégrendeleti formában készül, két tanú jelenlétében kell megkötni. Az örökhagyónak és a tanúknak alá kell írniuk, több lapból álló öröklési szerződés esetén valamennyit. A szerződésen fel kell tüntetni megkötésének pontos helyét és időpontját is. A szerződés módosítására és megszűnésére a tartási és életjáradéki szerződésre vonatkozó szabályok érvényesek.